Sziasztok! :)
Kicsit késve és picit betegen, de sikerült
írnom egy rövidke részt, mert tényleg nem lett túl
hosszú. És sajnos eseménydús sem, azonban szükségesek
voltak Zayn gondolatai, hogy kicsit fel legyen vezetve
néhány kis dolog, amit majd "mély beszélgetéseken"
tárgyalnak meg Ni-vel. Szóval elnézést a laposságért
és ha kissé kusza, de nem tudtam máshogy megírni.
Remélem, azért valamilyen szinten olvasható lett,
jó olvasást és hétvégét, nagyon szépen köszönjük a
támogatásotokat, rengeteget jelent nekünk! :)
Kaede. xx
Kicsit késve és picit betegen, de sikerült
írnom egy rövidke részt, mert tényleg nem lett túl
hosszú. És sajnos eseménydús sem, azonban szükségesek
voltak Zayn gondolatai, hogy kicsit fel legyen vezetve
néhány kis dolog, amit majd "mély beszélgetéseken"
tárgyalnak meg Ni-vel. Szóval elnézést a laposságért
és ha kissé kusza, de nem tudtam máshogy megírni.
Remélem, azért valamilyen szinten olvasható lett,
jó olvasást és hétvégét, nagyon szépen köszönjük a
támogatásotokat, rengeteget jelent nekünk! :)
Kaede. xx
--------------------------------
- Zayn, biztosan jól érzed
magad? Nagyon fáradtnak tűnsz.
Nem ment.
Egyszerűen nem bírtam a kellő dolgokra koncentrálni, a figyelmem
teljesen máshol járt a dal helyett; ezen pedig az alváshiány által testemet és
lelkemet is uralma alá vonó fáradtság sem segített igazán. A szemhéjaim az
éjszaka nagy részében látszólagos nyugalmi állapotban pihentek – de pontosan,
mint sajnálatos módon sok minden másnál szintén, ez jelentette a problémát:
„látszólagos”. A gondolataim és a bizonyos dolgokra vészesen megugró szívem nem
hagytak aludni, csak forgolódtam és forgolódtam, egészen addig, míg megelégelve
idegesen fel nem keltem hajnali négykor, és a szoba közepére koslatva…
megtorpantam.
Mélyen szívtam be a levegőt jó néhányszor, hogy némileg
megnyugtassam magam; aztán mintha a józan eszem minden kis csöppje elpárolgott
volna, az ágyon békésen pihenő fiúhoz lépdeltem. Leguggoltam, hogy egy szintben
legyünk, ezzel tökéletes rálátást nyújtva arca minden egyes kis
részletére. Tekintetem, mintha térképet akarna készíteni, úgy futkározott
ide-oda, mindeközben hitetlenkedve mondatva el agyammal ugyanazokat a mérges szavakat,
mint amikor olyan közel álltunk egymáshoz. S amikor meggondolatlanul léptem
egyet, már-már csókot lopva tőle. De hát, a fenébe is, pontosan ezt tettem! Mi
változott meg ennyire hamar?
„Bolond
vagy. Alig ismered egyelőre! Legutóbb még ki nem állhattad. Magányos vagy,
ezért cselekedtél bután.
Nem
érzel iránta semmit.”
Csak annyit tudok, hogy…
…hogy nem tudom.
A semmiből kezdett húzni maga felé. Az egyik pillanatban még
mindössze baráti kezdeményezés lebegett törékenyen közöttünk, és most…egészen
vonzónak találom, s nem csak mint ahogy egy idegen fickóra vagy nőre szokták
mondani – ez nem felszínes vonzás volt. Akárha egy puszta lélegzetvétellel
mindent megváltoztatott volna bennem. Megőrülök talán?
Mintha az elhangzott
gondolatok és vívódás meg sem történt volna, gyengéden végig simítottam karján,
elámulva fedezve fel a bőrömön rohanó libabőrt és furcsa érzést.
- Mi a baj van veled,
Malik? – suttogtam magamnak, fejemet ingatva dőlve vissza a huzatok
kavalkádjába.
Frusztrált sóhajt
hallattam.
Ha azt mondta, nem bánta meg… akkor baj
nem lehet; igaz?
A hetedik próbálkozás után, hogy nem sikerült összehoznom a
hangot, Joey és Rich néhány perces szünetet rendelt ki nekünk. A hajamba túrva
menekültem ki a stúdióból, majd magából az épületből, nagy sóhajjal nyugtázva,
amikor immáron egyedül dőlhettem neki a falnak, előhalászva egy cigarettát.
Lehunytam a szemem, érezve a füstöt a szervezetembe jutni, elárasztva a tüdőm
nikotinnal.
Megint kezdek oda haladni… Talán
csak egy pici hiba, fogalmam sincs, azonban a kétségbeesés, hogy megint nem
vagyok elég jó, újból kezd előtörni. Hetedszerre sem ment a hang… Lassítom a
többieket, lassítom Jo-t, Rich-et, lassítom Niall-t.
Egy púp vagyok mindenki
hátán.
- Hey…! Mit csinálsz
idekint?
A sötétebb emlékeimet
előhozó gondolataimból egy hang röpített a valóságba. Túlontúl ismertem már. Egyfajta megnevezhetetlen érzés szabadul fel
bennem, amikor füleim érzékelik; és ez megijeszt.
- Szükségem volt egy kis
önmarcangolásra – vontam meg a vállam, nyomban elnyomva a cigit. Láttam rajta,
még ha nem is említi soha, hogy túlzottan nem szívleli, annak ellenére is, hogy
nagy ritkán ő maga is el-el szív egy-egy szállal.
- Önmarcangolásra? Mit
értesz ez alatt?
Felhúzott szemöldökkel
nézett rám, s amikor már vártam, hogy lenézővé és szánalmassá titulálva engem
váljon pillantása, pusztán… kíváncsiságot fedeztem fel benne. Elakadt egy
másodpercre a lélegzetem, ahogy csupán másfél méterről kémleltük a másikat,
mindketten az épület falának támaszkodva. Megráztam a fejem, egyszerre
elhessegetve az őt igencsak csodáló, fejemben feltódult szavakat, s mondva
ellent kérdésének megválaszolására.
- Nem lényeges… Csak egy
kicsit fáradt vagyok, azt hiszem.
-
Zayn?
- Igen? – nem fordultam
felé, közben majd’ meghalva az érdeklődéstől, vajon mit akarhat mondani egy
ennyire bizalmas hangnemben.
Megugrottam; óvatos érintés
telepedett vállamra, ahogy tenyerét bátorítóan helyezte rá, ezzel rögvest magára
terelve pillantásom.
- Ugye… ugye megbízol
bennem?
- P-persze – feleltem zavarodottan,
félve, hogy hangom ismét cserben hagy. Összehúztam szemöldököm – Miért ne
bíznék meg benned?
Nem mondott semmit.
Halovány mosoly mutatkozott meg ajkain, s mielőtt lehetőségem lett volna az –
egyébként meg nem történő – menekülésre, karjait körém fonva temette arcát
vállamba, a lehető legbátorítóbb öleléssel ajándékozva meg. Nem mozdultam,
csupán meredten álltam egy ideig, akár egy jégszobor, ami nem érti, miért érte
hirtelen fény és melegség; aztán a mellkasomban egy hatalmas „bang” helyreállított,
kiadva agyamnak a parancsot, hogy karjaimat vezérelje az alacsonyabb fiú köré. Egyfajta
különleges melankólia telepedett ránk, felváltva a bennem uralkodó döbbenetet.
Amint testét óvatosan sajátomhoz szorítottam, mélyen belélegezve illatát,
szemhéjaim lecsukódtak, kihasználva minden egyes ezredmásodpercét a megnyugtató
pillanatnak.
Az egésznek a hatása azt
hitette el egy bizonyos ideig, hogy a fejemben nem is uralkodott káosz, szívem
úgy dübörgött a furcsa mód boldogságtól. De, most az egyszer nem kérdőjeleztem
meg; csak, kiélveztem.
× × ×
/ másnap /
Döbbenten szánkázott szemem
a fekete nyomtatott, kusza szöveget birtokló színes újságon, mit a nem rég
stúdióba visszarohanó menedzsernőm nyomott a kezembe.
„Niall Horan és Zayn Malik a saját
jogaikért harcolnak?”
Amint tekintetem végig rohant a szalagcímen, felpillantva ütköztem
bele egy ugyanúgy, értetlenül pislogó kék párba. Mi a francról lesz már megint
szó?
Bár,… ahogy nézem, elég
egyértelmű.
„Több féle bizonyítéknak mondható dolog is
terjed az interneten, miszerint a férfi duó, nagy valószínűséggel saját maguk miatt
is vesznek részt az alapítványban, csupán eddig indokolatlan tények miatt
eltitkolják.
Egy nem rég megesett interjún képeket mutattak
Niall-nek és Zayn-nek, amiken jól láthatóan igencsak nem zavarja őket a másik közelsége. A
találgatások rögtön útra keltek: vajon
van-e kettejük közt valami? Ámde mielőtt bárki bármit mondhatott volna, ezt mind a ketten tagadták,
illetve, nem adtak teljesen egyértelmű választ. A felelet alapján ismételten többfelé ágaznak a
vélemények.
A mostani szárnyra kapott pletykát pedig a
Twitteren keresztül három fiatal indította útnak, miszerint egyik esti sétájuk
alkalmával, amikor elhaladtak egy hotel előtt, látták a két énekest a teraszon elmélyülten beszélgetni. S ami
lényegesnek mondható, beszámolójuk magába foglalta a távolságot, mi már-már nem
is létezett a duó között. Az egyik lány szerint látta őket csókot váltani,
ebben azonban barátaitól nem kapott megerősítést.
Úgy tűnik, valami bujkál a két
feltörekvő
énekes között, és bármi is az, mi kíváncsian várjuk! Elvégre, képzeljük csak
el, micsoda párt alkotna a két srác együtt?!”
- Zayn?
Nem szólaltam meg, hiába szólongatott Jo. Barna tekintetem
egybekapcsolódott a bizonyos kékkel, s amit láttam, képtelen lettem volna
leírni. Arcán ezer meg ezerféle érzelem rohant át, és mintha csak tükörbe
pillantottam volna, ugyanúgy tanácstalanul néztem ki a fejemből.
A hírnévnek ez az ára. Az
egész életed ki van szolgáltatva fűnek-fának, és ha feltehetőlegesen vonzódsz
egy fiúhoz – már pedig fogalmam sem volt, mégis mi zajlik bennem –, annál
nehezebb helyzetben vagy. Nem is tudom, mi miatt aggódtam a leginkább. Hogy
kiderül valami olyan, ami számomra is újnak fog számítani? Hogy Niall-el
ismételten megromlik az épphogy felépítgetett kapcsolatunk? Egyáltalán… mi ez?
Mi ez, ami köztünk van vagy
alakul?
„A legjobb lesz, ha szólsz, ha egyszer úgy döntesz, neked is
megéri ez az egész.„ – jól tudom,
hogy ezt mondtam. Annyira magabiztosan hangoztam, hogy még magam is hittem a
szavaimban. Nem tudom, mit akarok. De amikor belepillantok abba a szempárba, az
egyetlen gondolatom, hogy újra olyan közel érezhessem magamhoz.
Történt egy s más a múltamban, amiről nem tud,
amiről aligha tud bárki is. Azt akarom, hogy megbízzak benne eléggé ahhoz, hogy
elmondhassam neki. Mert akkor már minden biztos lesz számomra. Akkor már ki
fogom tudni jelenteni, hogy valami furcsa váratlantól, de szeretném érezni az
ajkaiit az enyémen.
Ámde egyelőre még csupán állunk, egymásra
meredve az elolvasott cikk hatásától, a menedzsereink várakozó tekintetének
kereszttüzében.
Lebuktunk? Érzékelnek valamit?
Igen – nagy valószínűséggel, igen.
A kérdés már csak az, mi is a „valami”
pontosan…