Ütni szabad!

 Sziasztok!
Mint látjátok, ismételten nem tettünk fel részt egy ideje, és szó mint száz, járna nekünk pár kalapács a fejünkre; azonban Loraa-val beszélgettünk, és úgy döntöttünk, hogy jobb lesz, ha egy ideig szüneteltetjük a blogot.
Megint....
Nagyon sajnáljuk, tényleg!!
Viszont az az igazság, hogy a történetszállal kicsit elakadtunk, és át kell gondolnunk, pontosan mit is szeretnénk.
Ne haragudjatok, szeretnénk minél előbb visszatérni! Talán azért maradtok néhányan, mire feltöltődünk...
Köszönjük a megértést, ígérjük, hogy sietünk!!

 Loraa *-* és Kaede

16. rész ~ Zayn

Hello! :)

Ugyan az előző hét kimaradt, azonban most 

itt vagyok, a szokottnál icipicit hosszabb résszel. 

A minőségről nem beszélnék, annak véleményezését inkább rátok hagyom :)

Remélem, valamennyire azért elnyeri a tetszéseteket, 

jó olvasást, élvezzétek ki a maradék nyarat! :)

Kaede. xx 

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

ez a gif egy ÉLET

 Aznap az utolsó gondolatom volt, hogy majd Joey karjában fogok kikötni. Elméletem sincs, mi a fene üthetett belém; azonban egyszer csak belém nyilallt egy érzés, hogy nekem szükségem van valakire, akinek a kínos érzet nélkül regélhetem el a bennem lefolyó dolgokat – a menedzsernőm pedig erre tökéletesen alkalmas.

 Miután eljöttem a hídról még a történtek kábulatában, sétáltam egy keveset a városban, végül fél óra elteltével fogtam egy taxit, s onnantól az utam magától értetődően vezetett Joey szobájába.

 Ő pedig készségesen leült, mosolyogva hallgatva minden egyes pirulással és zavartsággal fűszerezett szavam.

 - Tudod Zayn, szerintem teljesen egyértelmű, mit kell tenned.

 - Gondolod?

 - Nos, nem csupán gondolom, hanem ez így is van – kacsintott, aztán arcára sejtelmes mosoly telepedett – Mi sem ad nagyobb bizonyítékot erről, mint a fiú, aki nem is annyira régen meglátogatott.

 Összehúztam a szemöldököm, az első néhány másodpercben nem értettem, mire akar kilyukadni – s amikor leesett, elég nagyot koppant.

 - Niall beszélt veled? – kérdeztem meglepetten, hirtelen fura kíváncsiságot és sürgősséget érezve, hogy kifaggassam; bármennyire is hangzik ez bugyután, tudni akartam, miről beszéltek. Habár meglehet, nem tartozik rám – Miért, miről?

 - Fiatalember, ne engem faggass, hanem lepd meg a fiút, növessz tököt és valld be az érzéseid!

 - Ouch, ezt lehetett volna szebben is.

 - Na, gyere ide.       

Pontosan tudtam, mit is jelent ez a mondat. Halovány, ámde boldog mosollyal keltem fel a helyemről, nyomban belesétálva a kitárt karokba, amik nem sokkal rá bevontak abba a bizonyos ölelésbe, amitől végre megnyugodhattam, és érezhettem, hogy nem vagyok egyedül. Talán néha túlságosan is elfelejtek kommunikálni Joey-val, azonban van, hogy valóban nem tehetek róla. Fel sem tűnik, hogy mennyi ideig magamba zárkózom, s talán önző módon mindössze a problémáimmal foglalkozom.

 A helyzet az, hogy a gondolataim sokszor hamar változnak, és olykor megfeledkezem arról, amit akár egy napja vagy pár órája ejtettem ki a számon. Nem hiszem, hogy pszichés problémám lenne, de valami határozottan nem kóser velem…

 - Megéri érte megnyílnod, Zayn… Hidd el, Niall valóban kedvel. És talán ő jelenti a segítséget abban, hogy végre megfejtsd magad.

                                                           ×            ×           ×

  Nem volt sok időm. Mikor Gildeon-t felhívtam, azt mondta, Niall velük van, és valószínűleg néhány óráig kint lesz még a városban, mielőtt, ahogy említette is a hídon, elvonulna a stúdióba gyakorolni. Nagyon reméltem, hogy időben elkészülök, de a másik felem sokkal inkább azt hajtogatta, hogy „szedd a cókmókod, és hagyd az egészet a francba!” Egy percig megálltam dilemmázni, ámde végül csak nem hagytam győzni a gyáva kukac felemet. Itt az ideje lépni…! Nem halogathatom tovább, tudom, hogy vannak érzéseim iránta. Igen, félek, piszkosul. 
 Azonban jó kezekben leszek – sokkal inkább Niall az, akit féltek.

 Nem akarom megbántani – de félő, hogy előbb vagy utóbb megteszem. Van bennem némi bipolaritás…

A negatív tényeket a jelenből kizártam, és megpróbáltam arra koncentrálni, hogy ha minden jól sikerül, sikeresen mosolyt csalhatok az arcára.

 Elhelyeztem a gyertyákat, a kis pokrócot leterítettem a stúdió közepére, egy kanapé elé – a földön enni sokkal romantikusabb véleményem szerint – , hogy majd nekidőlhessünk a film közben. Nem hiszem el, hogy megtettem, ámde valóban beszereztem egy vetítőt. Elhoztam a laptopom, és hála az égnek, össze tudtam csatlakoztatni.  Nem igazán értek a gépekhez, így tőlem ez igenis nagy teljesítmény, büszke vagyok magamra.

 A lepedőre lehelyeztem egy kis kosarat, amiben spagetti és bor lapult. A két tányér, villa és a pohár a földet érintette – éppen akkor, amikor a stúdió ajtaja halk nyikordulással kinyílt.

 Felpattantam a helyemről, az idegesség azonnali sebességgel szállt rám, a tenyerem izzadni kezdett. Le kell nyugodnom! – mondtam magamban, ámde nem éppen könnyen végbehajtható művelet, ha csupán csekély néhány méterre ácsorog tőled a srác, aki miatt a sötét szíved nagyobbat dobban. Arca döbbentséget tükrözött, ami nem meglepő. Végig pásztázta a kis helyiséget, s amikor tekintete rám siklott, fejét ingatva támasztotta a gitárját a falnak, lassan indulva meg felém.

 - Zayn, ez… Mi ez az egész?

 - Én… meg szerettelek volna lepni. Ahogy látom, ez sikerült – elmosolyodott, megállva tőlem egy méterre – Pozitív vagy negatív?

 Lefogadom, hogy a hangom remegett, már csak arra vártam,hogy mikor említi meg ezt a kis tényezőt. De nem tett ilyet, helyette nagyobb, őszintébb mosolyra húzódtak ajkai.

A mellkasom félő, hogy ma este még szét fog robbanni.  

 - A kis üzeneted után, hogy, idézem, „Kellesz nekem Niall. x”, ez az egész még… felemelőbb.

 Pajkosan elmosolyodott, minek hatására nem bírtam mást tenni, mint felkuncogni a mondatán.

 - Nem vagyok jó ebben a kommunikáció és szerelem dologban. Próbálkozom, nézd el nekem.

 - El van nézve, Zayn. Emiatt ne aggódj.

Szám haloványan felfelé görbült, akárcsak az övé; s próbáltam nem bámulni ennyire intenzíven, azonban nem az én hibám. Ámulva figyeltem, ahogy az apró narancsos színű gyertyalángok befestik az arcát és a haját, s ha eddig azt hittem, nem tud lélegzetelállítóbban kinézni, akkor ezt most könnyedén cáfolta meg.

 El akartam mondani neki, mennyire gyönyörű; azonban erre még nem álltam kész, egyszerűen nem tudtam kiejteni a szavakat a számon.  Inkább némi bátorságot összegyűjtve nyúltam előre, óvatosan fogva meg kezét, szemeimmel engedélyt kérve. Ő alig láthatóan bólintott, a mosolya nem tűnt el. A pokróchoz vezettem, mire egymás mellé telepedve foglaltunk helyet.

 Az ujjaink összefűzve maradtak, gyengén tartva egy kis kapcsot a kezeink között.

 - Végül is, a domb az túl klisé lett volna. Egy stúdiós piknik sokkal meggyőzőbb.

 - Sietnem kellett, a részletekre nem maradt idő – vontam vállat, Niall pedig vigyorogva megrázta a fejét.

 Tisztában álltam vele, hogy hamarosan rá kell térnem a komolyabb témára. Nem fogunk tudni mindent poénra venni egész idő alatt. Felsóhajtottam, fejemet nekitámasztva a kanapénak. A csend egészen kényelmesen vett körbe minket, hála az égnek, nyoma sem volt kínos atmoszférának. Egyelőre.

 Kicsit megszorítottam ujjait, tekintetét magamra terelve. Így, hogy teljes figyelme rajtam függött, jóval nehezebbnek bizonyult a dolog – viszont meg kell tennem. Itt nem egyetlen személyről van szó, hanem mindkettőnk akaratáról és boldogságáról.

 - Megcsókolhatlak?

 Nos… nem pont erre a kérdésre pályáztam, azonban nincs mit tenni. Ami elhangzott, az már történelem. Azt pedig nem írhatja át senki – bár szerencsére azért nem ennyire tragikus a dolog, annak ellenére sem, hogy jelen estben annak érzem és a legszívesebben magamra dobnám a stúdióban lévő összes gyertyát.

 Niall felhúzta a szemöldökét.

 - Tudod, legalább egy kis érzelgős dumát elvártam volna. Erre te nyomban lesmárolnál. Szép.

Ha nem hallottam volna ki a hamisságot a szemrehányásban, ahogy, ha nem vettem volna észre a szája szegletében nyugodó kis vigyort, biztosan felfutottam volna az épület tetejére, hogy aztán levessem magam róla.

 Kicsit megkönnyebbültem, hogy így fogta fel, és nem küldött el a pokolba…

 - Zayn? – hangja most egy árnyalatnyival komolyabban csengett. Fogása kezemen szorosabbá vált, s tekintete mélyen fúródott bele az enyémbe. Elvesztem volna a kékségben, ha nem tudtam volna, hogy biztosan fontos dologról fog beszélni. Ebben az esetben nem hagyhattam, hogy elábrándozzak – Legalább annyira fontos neked is ez az egész, mint nekem?

 Láttam azt a kevéske kétségbeesést rajta, idegesen rágta a száját s a szemkontaktust sem tudta huzamosabb ideig tartani. Két másodperc után máshova nézett, nem rám.

 Közelebb merészkedtem hozzá, a mellkasomban ugrabugráló szerv majdhogynem megadta magát. Tenyeremet arcára simítottam, s amikor szemei ismételten összekapcsolódtak az enyémmel, ajkaimra félénk mosoly kúszott.

 - Annyira fontos, hogy az sem érdekelne, ha leöntenéd egy kanna festékkel és összetépnéd a rajzomat, hogy aztán utána kiborítsd az ablakon, hogy konfettiként használd egy meleg felvonuláson.

15.rész ~ Niall

Sziasztok! :)
Íme a részem, és Kaede-re hagyom a folytatást, kell egy kis várakozás, de most jön el, amire annyira vártunk. Imádom ezt a Ziallt írni. Nagyon.
Nektek pedig szép nyarat és jó olvasást! :)

xoxo Lora

Nem akartam abban a pillanatban a következményekre gondolni. Zayn megtette azt, amit én akartam - lépett, és tudtam, hogy mennyi mindent félre kellett tennie az életében ahhoz, hogy ismét megtegye. El akartam neki mesélni, hogy mit beszéltem Harryvel, egyáltalán azt, hogy vele voltam. Igen, láttam a féltékenység jeleit az arcán, és ez megmelengette a szívemet egy kicsikét.
Azt akartam, hogy a csókot tökéletesnek érezze, hogy maradjon. Hogy akarjon velem lenni. Így mikor félve, bizonytalanul a nyelvét a zárt ajkaimhoz helyezte, hezitálás nélkül nyitottam el azokat szabad utat engedve neki. A kezem a mellkasán nyugodott, és a pólójába kapaszkodtam támaszként, ő pedig egyik kezét a csípőmön nyugtatta, míg a másikkal a tarkómon lévő hajba túrt, hogy enyhe nyomást kifejtsen a nyakamon. A nyelvemmel csatát vívtam a övével, amit természetesen ő nyert meg. Így hagytam, hogy a csók még inkább elmélyüljön, és mi még közelebb kerüljünk. Érezni a teste melegét elég volt, hogy biztonságban érezzem magam. Igenis tudtam már, hogy akarom ezt, és nagyon reméltem, hogy ez a csók annak a jele, hogy ő is akarja még. Olyan jó volt őt csókolni, nem siettük el. Mikor viszont már muszáj volt elválnunk, megtettük. A homlokát az enyémnek döntötte, én pedig öntudatlanul is erősebben markoltam a pólóját, hogy maradjon közel hozzám.
- Nézd Zayn, én már tudom, hogy mit akarok. Ezért is mentem el tegnap a hotelből - kezdtem, ő pedig szomorúan lezárta a szemét, és nem nézett fel. Talán azt hiszi, hogy azt mondom, hogy nem szeretném? Miért tennék ilyet?!
- Zee, ha még igazán szeretnéd, én igenis akarom ezt az egészet veled. Ez a csók csak megerősített ebben - mondtam halkan, mire újra megláthattam a szemeit. - Ha kell, igenis felvállalom a világ előtt, mert ezért harcolunk és mert  szükségem van rád.
Hagytam egy kis időt, hogy megeméssze a hallottakat, én pedig az elutasítás félelmétől vezérelve hátra léptem. Szerettem volna egyedül hagyni egy kicsit még ha nekem ez a kínzó várakozást jelentette. Ő tudta, hogy megteszem ezt érte, így elengedett.
- Este a stúdióban leszek, későn megyek vissza a hotelbe, ne várj meg - mondtam, és egy apró puszival az arcán hagytam ott.
Visszamentem a stúdióba, hogy összeszedjem a dolgomat és az utamra menjek, de valami megállított. Illetve valaki.
- Niall, nagyon sietsz? - kérdezte Joey, mire meglepetten felhúztam a szemöldököm, de csak megcsóváltam a fejem.
- Akkor gyere, üljünk be egy kávézóba.

Hideg volt már odakint. A napok gyorsan teltek, így már nem volt sok karácsonyig, vagyis az előadásig. De jól haladtunk.
- Mi baj? Rajtad és Zaynen is látom, hogy valami nem stimmel - kérdezte, mikor kihozták neki a kávét, nekem pedig a karamellás forrócsokit. Sóhajtottam egyet gondolkozva, hogy mit mondjak neki, de miért hazudnék?
- Ő és én...mi csókolóztunk. Egyszer régebben, és most, körülbelül egy negyed órája. Mit mondhatnék? - temettem az arcomat a tenyerembe, de hamar megéreztem a karomon a nyomást.
- Esetleg, hogy mit érzel.
Csak megremegtem erre. Hogy mit érzek? Jelenleg félelmet és bizonytalanságot, de ezeket nagyon.
- Azt mondta, hogy nem bánná, ha együtt lennénk. Én pedig tegnap eldöntöttem, hogy igenis jó lenne. Most pedig a feléneklés után kihívott a hídhoz. Megcsókolt, én pedig elmondtam neki mindent. Most neki kell eldöntenie, hogy mi legyen - vontam meg a vállam, ő pedig megértően mosolygott.
- Tudod, azt hiszem tudom, miért bizonytalan. Hisz a világ így is úgy is megtudná, nem igaz? Vagy így, vagy úgy. Bevallhatja neked, hogy vonzódik irántad, de amíg magának nem tudja, addig nincs rá készen, hogy mások is megtudják. Fél, hogy támadják majd. De szerintem attól még inkább, hogy téged bántanak.
- Engem miért féltene? - kérdeztem zavartan, mire szeretetteljesen elmosolyodott.
- Mert úgy érzi, hogy ő szenvedhet, de ha te miatta szenvednél, azt nem tudná elviselni. Ő egy ilyen ember - vonta meg a vállát, és pontosan láttam, hogy mennyire szereti a srácot. Szoros volt a kapcsolatuk, ez tény.
- És mit tudnék tenni? - bólintottam óvatosan, ahogy felfogtam, és kérdeztem végül azt, ami a legjobban foglalkoztatott. Szükségem volt tanácsra. Ő egy pillanatig gondolkozott, én pedig a szívószállal játszottam addig.
- Elsősorban bízz benne, és biztosítsd, hogy törődsz vele és akarod ezt az egészet. Már persze ha tényleg, teljesen megéri neked. Mert ha nem, akkor most kell még kihátrálnod, amíg nem fáj se neki, se neked - mondta komolyan, de azonnal meg is szólaltam.
- Nem, igenis nagyon fontos nekem! Nem akarok kihátrálni ebből, mert azzal sokkal többet vesztenék, mint nyernék. Szükségem van rá. Minden szempontból - utaltam itt a zenei részre, az érzelmi részre és minden egyes lehetséges dologra.
- Akkor rendben - bólintott rám mosolyogva, én pedig fizettem az italunkért, és elkísértem őt a hotelhez, míg írtam a zenészeimnek, hogy jöjjenek velem egy kicsit lazulni a városban. Természetesen nem hagytak lógva és szívesen jöttek el velem szétnézni.
Mondhatjuk, hogy igazi meglepetés volt, mikor 2 óra múlva, mikor már lassan készülődnöm kellett volna, hogy menjek a stúdióba gyakorolni a saját részem, kaptam egy SMS-t.

Kellesz nekem Niall. x 

Nos, Zayn. Egyszerű, de nagyszerű módja ez annak, hogy kifejezd, te is szeretnél velem lenni. Mondani sem kell, alig vártam, hogy végre visszamehessek a hotelbe. Hozzá.

14. rész ~ Zayn

Sziasztok! :)
Hát, igen, már igencsak régen jártam itt... azonban
most Loraa-val belehúzunk, ígérjük!!
Íme a rész, remélem, valamennyire azért még elnyeri azoknak a tetszését, akik néha még betérnek ide :)
jó nyarat és olvasást.!!
Kaede. xx

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

  Rájöttem, hogy mióta jóval pozitívabban vagyok a közelében, a gondolataim kevésbé forognak a múltam és jelenem negatívumai körül. Visszagondolva, elég sokat rágódtam azon, vajon büszke lenne-e rám most az apám, ám ez a gondolat mintha elúszott volna, amint a szőke sráccal békét kötöttünk. Természetesen nem arról van szó, hogy immáron egyáltalán nem rágom magam – csupán azt hiszem, egy parányit könnyebbé vált a lelkem, minden formában; illetve, majdnem.

 Mert szinte már életszabály, ha valami megoldódik, jönnie kell másnak, ami zűrt okoz a fejedben – és ez az érzéseim formájában bukkant fel, nem is akárki iránt... 

 Amikor húsz perccel ezelőtt Niall kisétált az ajtón, mondva, találkozik valakivel, rettentően furcsa dolog kezdett motoszkálni bennem; a hasamat kellemetlen érzés fogta el, s hiába küzdöttem a nyilvánvaló ellen, végül egy óra múltán muszáj volt be látnom, hogy az az idióta micsoda itt bent, bizony az "F" betűs szó... 

 Féltékenység. 

Soha nem voltam ez a fajta típus, illetve, ha meg is esett olykor, mindig sikerült az elmém legmélyebb pontjára küldenem. Azonban most, mintha nem is én lennék... szünet nélkül körülötte forog az agyam, azon, hogy mit csinál, hogy kivel van, és hogy a személy vajon mit akarhat tőle. Aggódtam – egy aprócska félelem érzet megmutatta magát, tűnődve, rendben vannak-e a dolgok, és hogy jól van-e. Nagyon reméltem, hogy igen. 

 Mást sem akartam, mint újból magamhoz ölelni, akárcsak mikor elment; és talán lopni tőle egy csókot, esetleg kettőt; ez azonban már az agyam azon részére ment, ahol a 'Ki nem mondott' dolgoknak címkézett gondolatokat tároltam. 

 Elalvás előtt tökéletesen éreztem, hogy valami véglegesen megmozdult bennem...

                                                              ×          ×          ×

 - Hol voltál tegnap este? 

Néha elgondolkozom, vajon disszociatív személyiségzavarral rendelkezem-e; az egyik másodpercben a nyugodt énem ural, aztán a semmiből tör elő valami más, ráordítva szerencsétlen srácra. Elméletben csak fogtam a fejem az idióta cselekedetre, és akkor még ne is említsük Niall meglepődött arcát, amint értetlenül mered rám a stúdió bejáratánál.

 Végül is, meglehet, hogy bipoláris vagyok. 

 Franc sem tudja már. 

 - Tegnap mondtam, hogy lehet, máshol alszom – felelte nyugodtan, egy kicsit dadogva az elején: biztosan nem számított a heves számonkérésemre. Ezzel viszont nem volt egyedül. 

 - Ó... tényleg – motyogtam, próbálva elrejteni a pirosasságot némileg felvett arcomat. Valóban mondta, Malik, egy barom vagy! – Ne haragudj.

 A tarkómat vakargatva pillantottam oldalra, zavaromban nem tudva, mit kezdjek magammal. Ő csupán elejtett egy apró kuncogást, megpaskolva a vállam indulva beljebb az épületbe. 

 - Semmi gáz. Legalább tudom, hogy aggódtál miattam.

Ajkai vigyorba mentek át, hála az égnek, nem nyilvánítva ki engem valódi gyökérnek; vagy legalábbis, nem mutatta ki, ha így van. Megkönnyebbülés száguldott végig rajtam, s kifújva az eddig bent tartott levegőt, követtem őt a helyszínre. A belőle áradó jókedv eltartott bennem egy darabig, egészen odáig, hogy a kezdeti nyugodtsággal képes voltam leülni, és figyelni, ahogy beáll a mikrofon mögé, és felkészül az éneklésre. Én már megtettem a procedúrát, így mindössze néhány percet kell várnunk, amíg elkezdhetjük rendesen felvenni a dal egy részét.  

 Csak figyeltem és hallgattam, amint a hangja betölti a helyiséget, míg gyakorol, s ha egészen eddig nem bámultam meg sohasem, akkor éppen elérkezett az ideje, hogy kívülről is tökéletesen tükrözzem, mennyire ámulva pillantok rá. S hogy honnan tudtam, hogy a külvilág számára is észrevehető? Nos, egy szó: a menedzsernőm. Joey megkocogtatta a vállam, engem kiszakítva  a majdhogynem transzból, s egy kacsintással és szemöldök húzogatással érte el arcom lángba borulását. 

 Hirtelen ismételten beugrott a féltékenységem. Hogy miért, annak okát keresni sem próbáltam – azonban azon kaptam magam, hogy egész idő alatt, míg a dallal foglalkoztunk a stúdióban, a szemem nem akart elszakadni Niall-ről, ami egy idő után azt eredményezte, hogy furcsállva viszonozza tekintetem, az én részemnél eltátogva egy "Mi az?"-t. Csakis amiatt próbáltam jelenleg koncentrálni a az éneklésre, mert ha jól megy, annál előbb szabadulhatunk; már pedig én nagyon szeretnék néhány szót váltani a sráccal – és ez megijeszt. A hülye érzés a csontomig, a gerincemig kúszott, keresztül a bőrömön. 

 ... és amikor végre végeztünk a mai napra, és Rich és Jo elfordultak összeszedve a holmikat, kihasználtam a pillanatot, hogy néhány szót mondjak Niall-nek. 

 - Gyere ki a hídhoz – fejemmel nyugati irányba intettem, jelezve, melyikre is gondoltam pontosan, s a következő másodpercben már az ajtón száguldottam ki, egyenesen az imént említett célállomás felé. 

 Hogy mit akartam? Nagyszerű kérdés... Talán végre megtudni, hogy mi is ez a dolog közöttünk. 

Mert határozottan lebegett itt valami, ami nem szimpla barátságot hordozott magában. 

 Vajon van valakije? Tegnap olyan személyhez ment, aki jóval többet jelent számára? Bolondot fogok csinálni magamból, amiért meg fogom csókolni? 

 Mert meg fogom. Eldöntöttem – illetve, csak ha nincs az ellenére. Nagyon remélem, hogy ő is épp annyira akarja ezt, mint én. 

 Nagyon remélem. 

S amikor az alakja felbukkant a híd végén, zsebre tett kézzel lépdelve felém, a levegőm elakadt a torkomban. Talán egy csöppnyit túl egyértelműen vezettem végig rajta a tekintetem – ismételten – , azonban mit tehettem?! Az elevenen csillogó szempárja megragadta az én sötétjeimet, csupán annyi időre engedve el, míg pillantásom elidőzhetett rajta és megszülethetett bennem ismételten a felismerés, mennyire is tökéletes és gyönyörű. Amikor pedig alig mindössze két méterre álldogált tőlem, a korlátnak támaszkodva, sikerült újból feltérképeznem az arca részleteit; ezekkel a kijelentésekkel meg is ijesztve magam. 

 Nem akartam rádöbbenni, hogyan hangozhattam, amint róla beszéltem, mert csak... én nem vagyok ilyen. 

 Teljességgel előhozza egy eddig rejtett énemet. 

 - Szóóóval... – nyújtotta el az "ó"-t, kissé zavartan nézve oldalra a bámulásom végett – , miért is kellett ide jönnöm?

 És akkor végre kupán vágott a valóság, figyelmeztetve, ne legeltessem már rajta ennyire a szemeimet, a végén még azt gondolja, egy perverz kukkoló a partnere – akinek ráadásul abban a másodpercben elillant minden bátorsága, ahogy megjelent a húsz méteres körzetben. Nagyszerű. 

 Megköszörültem a torkomat. Szólásra nyitottam a szám, készülve, hogy mondok valamit, ámde egyetlen árva hang sem bújt elő. Így aztán ezt a tervet eldobtam. A magabiztosságot ábrázoló maszkot öltöttem magamra, a zsebeimben rejlő kezeimet körbeölelő melegségből próbáltam valamiféle erőt gyűjteni. A tekintetem egybe kapcsolódott az ő tengerkékjeivel, a bizonytalansága és zavarodottsága tisztán érzékelhető volt számomra, de nem hibáztattam. Elvégre ide hívtam, hogy beszélgessünk; erre itt ácsorgunk, a másikat nézve szótlanul. Reméltem, hogy nem zavar meg minket semmi és senki. Ennek érdekében még öt perccel ezelőtt kinyomtam a telefonomat; nem akartam, hogy megtörténjen az az idióta filmes és könyves klisé, s talán Niall mobilja is nyugalmi állapotban hever, míg itt vagyunk. 

 Előbbre léptem, továbbra is némán figyelve Őt, magamba vésve az apró rezdüléseket. Láttam, ahogy mondani szeretne valamit. Meggondolta magát. Csendesen nézett a szemeimbe, nem hátrálva el tőlem, s erre képtelen voltam visszafogni egy halovány mosolyt. 

 Arról akartam kérdezni, hogy milyen volt a tegnap estélye. Hogy kivel töltötte. Hogy jól érezte-e magát azzal a valakivel – hogy van-e közöttük valami. Ám mind ehelyett csupán egyetlen dolgot tettem; s azt hiszem, ez magába foglalta az összesre vonatkozó feleletemet és gondolatomat. Centimétereket is alig hagyva testünk között léptem eddiginél is közelebb hozzá, arcomat egészen csekély távolságra tartva az övétől. 

Nem mozdult, nem lökött el magától – éreztem a leheletét az ajkaimon, a teste melegét, láttam, amint szemhéja megrebben és lehunyódni készül – , s akkor sem, mikor a levegőt magát is eltüntetve hajoltam ajkaimmal gyengéden övéire, élvezve, ahogy a bőröm sajátjához ér, miközben bal tenyeremet arcán, és másik kezemet derekán pihentetem meg. Egy puszit adtam szájára, majd a másodikat is; aztán éreztem, ahogy ez megismétlődik – csupán a picit félénk, apró csókot ezennel én kaptam. 

 Halovány mosoly formálódott volna ajkaimon, ha nem lettem volna túlzottan elfoglalva az ijesztően jó érzéssel a testemben, s a pusziból lassan átváltó valódi csókkal. 

 Határozottan jobb volt, mint beszélni. 

13. rész ~ Niall

Sziasztok!
Bocsánatbocsánatbocsánat ezerszer. Szerda van és kész van a következő fejezet, ami Niallé, és igen, muszáj volt minden bele. Még egy ok, amiért utálhattok :D
Sajnáljuk, igyekszünk a nyáron megírni a részeket (ha pedig Kaede ellenszegül, fenéken billentem szépen).
Szóval itt is volna az új rész, és tényleg sajnálom, hogy hónapokig kellett erre várni!
Puszi mindenkinek!

xoxo Lora  

Le voltam sokkolva. Persze megértem, hogy rákaptak erre az újságírók, ami a legjobban megdöbbentett, hogy Zayn nem borult ki. Ezalatt pedig azt értem, hogy nem kezdte el hangosan hangoztatni az állítás ellenkezőjét. A szemében mintha megnyugvás és beletörődés kapott volna helyet, némi bizonytalansággal megfűszerezve.

Persze, ő már tudja, hogy mit is akar, nem? Nincs hatalmas katyvasz a fejében a jövővel kapcsolatban, nem érzi úgy, hogy veszekednie kell a szívnek és az agynak.
Ő magabiztosnak látszik, míg én nem is tudok meghozni egy döntést. Akarom, vagy nem akarom?
- Rich, félre ne értsd ezt! - néztem fel a menedzseremre, akitől magabiztosan elvártam, hogy megértsen. Persze nem rendelkezett a gondolatolvasás képességével, szóval csak a csodára várhattam.
- Niall, nyugi. Nincs ezzel semmi baj - mosolyodott el, amivel meg is akasztotta a beszédemet. Kíváncsian, ám megkönnyebbülten néztem rá, és láttam, ahogy Joey-val összemosolyognak.
- Egy ideje már sejtettük, bár nem vagyunk benne biztosak, hogy mi ennek a valóságalapja. Igazából nem bánjuk - rázta meg kedvesen a fejét.
Csak bólintottam, nem volt idegem arra, hogy jelezzem, igazán nincs semmi sem köztünk. Viszont Zayn is ejtette a témát.
Elvonultunk, miután minden meg lett beszélve. Mind a ketten elsétáltunk lezuhanyozni, s miután én készen lettem, az ágyamon fekve mentem fel twitterre. Az egész hangos volt a pletykáktól, amik rólunk szólnak.
Mikor meguntam, csak sóhajtva forgattam a kezemben a telefont, de észrevettem egy olvasatlan üzenetet. Kíváncsian nyitottam meg az ismeretlen szám által küldött szöveget, és olvasni kezdtem.

"Szia Niall!

Olvastam a lapokat, és le vagyok döbbenve. Te és Zayn? Nem értem.

Ugye ez is csak egy olyan hülyeség, amit a média kreált?

Harry :)"

Mosolyogtam, de meg is voltam döbbenve, hogy honnan tudja a számom. De természetesen rögtön visszaírtam.

"Jaj, Harry, ez bonyolult. Nem tudnánk találkozni? Mondjuk most? Niall"

"Gyere el hozzám. Elküldöm a címet. Harry :)"

Gyorsan memorizáltam az utcát és a házszámot, és bólintottam magamnak. 

"10 perc és ott vagyok. Niall"

Felálltam, felöltöztem, és mikor megragadtam a pénztárcámat, meghallottam Zaynt. 

- Hova mész, Ni? - Odafordultam, és akaratlanul is végigszaladt a tekintetem a vizes haján, ahonnan vízcseppek versenyeztek, hogy ki ér le leghamarabb az izmos vállról lefelé haladva egészen a mellkason át, leérve a hasra, majd elveszve a törülközőben győzedelmeskedjen. 

Oh, a fenébe, rohadt jó teste van. Az enyém ehhez képest ratyi. 

- Találkozok valakivel. Nem tudom mikor jövök. Lehet, hogy kint maradok éjszakára, szóval ha mást nem holnap találkozunk a stúdióban - mondtam, s kinyújtottam a kezem egy kézfogásra búcsúképp, de Zayn igencsak máshogy gondolta. Megragadta a kezem, s egy hosszú ölelésbe húzott. 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem ugrott meg a szívem. Megtette. Sóhajtva megadtam magam, és természetesen visszaöleltem. Hogy is ne tettem volna? Szükségem van rá.
Mikor elváltunk, egy fáradt mosolyt villantottam, és kiléptem a hotelből. Taxit hívtam és a megfelelő helyre kértem a fuvart. Fizettem, majd kiszállva csöngettem egyet, és az alsó ajkamat rágva vártam. Egy vörös hajkorona tűnt fel talpig felöltözve, és miután kezet fogott velem, le is lépett.
- Szia Niall, én le is léptem - mondta mosolyogva, és beszállva az ezüst kocsijába elhajtott, mielőtt annyit mondhattam volna, hogy "Csá, Ed!".
Kíváncsian néztem a kuncogó Harryre, aki csak megrázta a fejét, a göndör-hullámos tincsei pedig eszeveszett kétségbeeséssel próbálták tartani a tempót.
- Azt mondta, hogy elmegy, hogy tudjunk beszélgetni - magyarázta, én pedig levéve a cipőmet lehuppantam a kanapéra. Hozott nekem sört, én pedig hálásan elfogadtam.
- Tudod, ha nagyon sokáig elhúzódik, maradhatsz éjszakára - mondta, én pedig megkönnyebbülten sóhajtottam. Tudtam, hogy számíthatok rá.
- Kösz Haz, ez sokat jelent. - Szinte el sem hittem, hogy egy ilyen híres és tehetséges énekes házában vagyok. Elég hamar rájöttem, hogy az, hiszen a képek a falon, meg a nagy kupi erre engedett következtetni.
- Na, mesélj! Mi a baj Zaynnel? Vagy mi ez az egész, amiről mostanában szó van? - kérdezte kíváncsian magához ölelve játékosan egy párnát, és pislogott, mint egy izgatott tinilány. Végül elkomolyodott, és a sörét a kezébe véve szentelte nekem az összes figyelmét.
- Az egész egy hülyeség - sóhajtottam. - Elmesélhetem az egészet? - pillantottam elhúzva a számat, ő pedig természetesen bólintott.
- Tudod, ismertük egymást korábbról. A bátyám jó haverja volt, és kis sráckoromban volt egy...összetűzésünk. Tudni illik, igen nagy művészlélek, és mikor nálunk volt a festményét véletlen tönkretettem. Utána sok évig nem találkoztunk, így gondolhatod, hogy mekkora meglepetés volt, hogy a sorsolásnál kiderült, hogy párba raktak minket. Még csak azt se tudtam, hogy a zeneiparban helyezkedett el! És mondanom sem kell, gyűlölt. Én mit tehettem volna? Úgy kezeltem, ahogy ő engem - mondtam sóhajtva, kiszelve egy pontot a falon, és úgy idéztem fel mindent. Harry csak bólintott, és ösztönzött, hogy folytassam. - A zenélés se ment kezdetben igazán. Egyszerűen annyira nagy volt az ellenszenv, hogy nem passzolt a hangunk. De így is rá kellett jönnünk, hogy nem szólunk olyan rosszul. A menedzsereink pedig mondhatni összefogtak ellenünk. A két szabadnapunkat arra áldozták, hogy egy mindentől elzárt erdő közepén kapcsolódjunk ki. Ott elástuk a csatabárdot.
Most pedig...jóban vagyunk. Megbízok benne, meg kedveljük a másik társaságát, de a fenébe is! Vonzódunk egymáshoz. Életem talán első normális csókját kaptam meg tőle, és egy ajánlatot. De nem tudom, hogy hogyan kezeljem. Azt mondta, hogy ha tisztába jövök azzal, hogy mit akarok, szóljak. De fogalmam sincs, hogy mit is akarok...
- De hisz ez szuper! - tört ki Harry. Nos, nem egészen erre számítottam, be kell, hogy valljam. A kérdő tekintetemre csak felnevetett. - Niall, ugyan már! Zayn túllépett a sérelmeken, de nyilvánvaló, hogy ez neki különösen nehéz. Ő egy olyan ember, aki nehezen engedi el a múltat. És vonzódik hozzád, ami neki is szintén új. Abból látszik, hogy akarja ezt, hogy ő kezdeményezett. Nem várt, míg lesz valami, hanem megemberelte magát, bár ő is zavart, én azt vettem ki a mondandódból. Szóval elsősorban ezt kell értékeli - mondta, én pedig elismerően bólintottam. Örülök, hogy külső szemlélő véleményét is meghallgathatom. - Viszont zavarja a média mostani húzása, mert nem tudja, hogy elrettent-e téged. Mindenki így érezne. Annyira törékenynek érzi ezt az egészet, annyira nem tudja, hogy mire számítson, hogy biztos benne, hogy ezt te negatívumként fogod el, és kihátrálsz, míg van lehetőséged - magyarázta, én pedig óvatosan bólintottam jelezve, hogy megértettem.
- De mit kéne tennem, Harry? - kérdeztem tanácstalanul, mire kedvesen rám mosolygott.
- Azt nem mondhatom meg helyetted. De talán gondold át, hogy mit érzel, és aszerint dönts - veregette meg a vállam, mire elhúztam a számat, és felhúzva a jobb térdem a kanapéra rátámasztottam a fejem.
- Talán, de csak talán meg szeretném próbálni. De félek. Soha nem voltam férfival. Igazából szinte senkivel se voltam még! - mondtam ránézve, ő pedig elmosolyodott.
- Ugyan, Niall, nem nehéz. Egyszerűen csak akkor csókolod meg, amikor szeretnéd, akkor öleled át, amikor kedved tartja, és mindenedet rábízhatod - magyarázta, de én már az elsőn leragadtam.
- Csók? Ja, persze! Nem is tudom, hogy hogy kell!
- Jön az magától, ne félj. Hisz már le is kapott, nem? - nevetett.
- És ha elrontom? - Csak egy szemforgatás volt válaszként.
- Na, jó, gyere! - lesöpörte a lábamat a kanapéról, és odahajolva hozzám ajkait az enyémekre tapasztotta. Sokkal másabb volt, mint Zaynnel, de nem jobb. Másabb, de Zaynnél hevesen dobogott a szívem, és bizseregtek az ajkaim többért. Itt viszont csak és kizárólag a mechanikára figyeltem. A nyelve lustán kezdte simogatni a zárt számat, mire elnyitottam az ajkaimat és éreztem, ahogy a nyelve megtalálja az enyémet, és harcolni kezd a dominanciáért. A hajamba túrt, én pedig megragadtam a derekát, hogy biztos fogást találjak. Lassan elhúzódott, én pedig szuszogva figyeltem a reakcióját.
- Nyilvánvaló, hogy te leszel az alárendelt fél, mert csak lesel és várod, hogy a sült galamb belerepüljön a szádba. Jelen esetbe más - nevetett, mire leszegtem a fejem, miközben a kanapé színének árnyalatát vettem fel. - De határozottan nem csókolsz rosszul, ne aggódj. - kacsintott. Hogy őszinte legyek, fel se vettem ezt a viselkedést, ő egyszerűen csak segítőkész volt, és ennyi. Ő egy ilyen ember; mindent megtesz, hogy más kedvében járjon. - Sőt! Ha nem vonzódnál Zaynhez, tuti, hogy bepróbálkoznék nálad - kacsintott, mire elvörösödve megdobtam egy párnával, amit nevetve kivédett, de legalább nem volt többé olyan rossz érzésem. Végre megnyugodtam, hát miért ne érezném jól magam?
- Na, rakok be valami filmet. Addig hozd ide a konyhát. Tudom, hogy imádsz enni - mosolygott, mire felpattanva kisiettem, hogy a gyomrom a megfelelő helyre vezessen. Határozottan úgy éreztem, hogy Harry nagyon könnyen a legjobb barátommá fog válni. És szerencsére már pontosan tudtam, hogy Zaynnel mi legyen.

12. rész ~ Zayn

Sziasztok! :) 
Kicsit késve és picit betegen, de sikerült
írnom egy rövidke részt, mert tényleg nem lett túl
hosszú. És sajnos eseménydús sem, azonban szükségesek
voltak Zayn gondolatai, hogy kicsit fel legyen vezetve
néhány kis dolog, amit majd "mély beszélgetéseken" 
tárgyalnak meg Ni-vel. Szóval elnézést a laposságért
és ha kissé kusza, de nem tudtam máshogy megírni.

Remélem, azért valamilyen szinten olvasható lett,
jó olvasást és hétvégét, nagyon szépen köszönjük a 
támogatásotokat, rengeteget jelent nekünk! :)
Kaede. xx

--------------------------------

 - Zayn, biztosan jól érzed magad? Nagyon fáradtnak tűnsz.

 - Semmi bajom, Jo. Minden rendben, tényleg – tekintetem egy röpke, alig észlelhető másodpercre egybekapcsolódott egy bizonyos másikkal; mindennek azonban, mintha ott sem lett volna, véget kényszerítettem. Joey-ra mosolyogtam – Folytathatjuk. Ne haragudjatok.

 Nem ment.

Egyszerűen nem bírtam a kellő dolgokra koncentrálni, a figyelmem teljesen máshol járt a dal helyett; ezen pedig az alváshiány által testemet és lelkemet is uralma alá vonó fáradtság sem segített igazán. A szemhéjaim az éjszaka nagy részében látszólagos nyugalmi állapotban pihentek – de pontosan, mint sajnálatos módon sok minden másnál szintén, ez jelentette a problémát: „látszólagos”. A gondolataim és a bizonyos dolgokra vészesen megugró szívem nem hagytak aludni, csak forgolódtam és forgolódtam, egészen addig, míg megelégelve idegesen fel nem keltem hajnali négykor, és a szoba közepére koslatva… megtorpantam.

 Mélyen szívtam be a levegőt jó néhányszor, hogy némileg megnyugtassam magam; aztán mintha a józan eszem minden kis csöppje elpárolgott volna, az ágyon békésen pihenő fiúhoz lépdeltem. Leguggoltam, hogy egy szintben legyünk, ezzel tökéletes rálátást nyújtva arca minden egyes kis részletére. Tekintetem, mintha térképet akarna készíteni, úgy futkározott ide-oda, mindeközben hitetlenkedve mondatva el agyammal ugyanazokat a mérges szavakat, mint amikor olyan közel álltunk egymáshoz. S amikor meggondolatlanul léptem egyet, már-már csókot lopva tőle. De hát, a fenébe is, pontosan ezt tettem! Mi változott meg ennyire hamar?

 „Bolond vagy. Alig ismered egyelőre! Legutóbb még ki nem állhattad. Magányos vagy, ezért cselekedtél bután.

 Nem érzel iránta semmit.”

Csak annyit tudok, hogy…

…hogy nem tudom.

A semmiből kezdett húzni maga felé. Az egyik pillanatban még mindössze baráti kezdeményezés lebegett törékenyen közöttünk, és most…egészen vonzónak találom, s nem csak mint ahogy egy idegen fickóra vagy nőre szokták mondani – ez nem felszínes vonzás volt. Akárha egy puszta lélegzetvétellel mindent megváltoztatott volna bennem. Megőrülök talán?

 Mintha az elhangzott gondolatok és vívódás meg sem történt volna, gyengéden végig simítottam karján, elámulva fedezve fel a bőrömön rohanó libabőrt és furcsa érzést.

 - Mi a baj van veled, Malik? – suttogtam magamnak, fejemet ingatva dőlve vissza a huzatok kavalkádjába.

 Frusztrált sóhajt hallattam.

Ha azt mondta, nem bánta meg… akkor baj nem lehet; igaz?  

A hetedik próbálkozás után, hogy nem sikerült összehoznom a hangot, Joey és Rich néhány perces szünetet rendelt ki nekünk. A hajamba túrva menekültem ki a stúdióból, majd magából az épületből, nagy sóhajjal nyugtázva, amikor immáron egyedül dőlhettem neki a falnak, előhalászva egy cigarettát. Lehunytam a szemem, érezve a füstöt a szervezetembe jutni, elárasztva a tüdőm nikotinnal.

 Megint kezdek oda haladni… Talán csak egy pici hiba, fogalmam sincs, azonban a kétségbeesés, hogy megint nem vagyok elég jó, újból kezd előtörni. Hetedszerre sem ment a hang… Lassítom a többieket, lassítom Jo-t, Rich-et, lassítom Niall-t.

 Egy púp vagyok mindenki hátán.

 - Hey…! Mit csinálsz idekint?

 A sötétebb emlékeimet előhozó gondolataimból egy hang röpített a valóságba. Túlontúl ismertem már. Egyfajta megnevezhetetlen érzés szabadul fel bennem, amikor füleim érzékelik; és ez megijeszt.

 - Szükségem volt egy kis önmarcangolásra – vontam meg a vállam, nyomban elnyomva a cigit. Láttam rajta, még ha nem is említi soha, hogy túlzottan nem szívleli, annak ellenére is, hogy nagy ritkán ő maga is el-el szív egy-egy szállal.

 - Önmarcangolásra? Mit értesz ez alatt?

 Felhúzott szemöldökkel nézett rám, s amikor már vártam, hogy lenézővé és szánalmassá titulálva engem váljon pillantása, pusztán… kíváncsiságot fedeztem fel benne. Elakadt egy másodpercre a lélegzetem, ahogy csupán másfél méterről kémleltük a másikat, mindketten az épület falának támaszkodva. Megráztam a fejem, egyszerre elhessegetve az őt igencsak csodáló, fejemben feltódult szavakat, s mondva ellent kérdésének megválaszolására.

 - Nem lényeges… Csak egy kicsit fáradt vagyok, azt hiszem.

 - Zayn?

 - Igen? – nem fordultam felé, közben majd’ meghalva az érdeklődéstől, vajon mit akarhat mondani egy ennyire bizalmas hangnemben.

 Megugrottam; óvatos érintés telepedett vállamra, ahogy tenyerét bátorítóan helyezte rá, ezzel rögvest magára terelve pillantásom.

 - Ugye… ugye megbízol bennem?

 - P-persze – feleltem zavarodottan, félve, hogy hangom ismét cserben hagy. Összehúztam szemöldököm – Miért ne bíznék meg benned?

 Nem mondott semmit. Halovány mosoly mutatkozott meg ajkain, s mielőtt lehetőségem lett volna az – egyébként meg nem történő – menekülésre, karjait körém fonva temette arcát vállamba, a lehető legbátorítóbb öleléssel ajándékozva meg. Nem mozdultam, csupán meredten álltam egy ideig, akár egy jégszobor, ami nem érti, miért érte hirtelen fény és melegség; aztán a mellkasomban egy hatalmas „bang” helyreállított, kiadva agyamnak a parancsot, hogy karjaimat vezérelje az alacsonyabb fiú köré. Egyfajta különleges melankólia telepedett ránk, felváltva a bennem uralkodó döbbenetet. Amint testét óvatosan sajátomhoz szorítottam, mélyen belélegezve illatát, szemhéjaim lecsukódtak, kihasználva minden egyes ezredmásodpercét a megnyugtató pillanatnak.

 Az egésznek a hatása azt hitette el egy bizonyos ideig, hogy a fejemben nem is uralkodott káosz, szívem úgy dübörgött a furcsa mód boldogságtól. De, most az egyszer nem kérdőjeleztem meg; csak, kiélveztem.

                                                                        ×      ×     ×

 / másnap /

 Döbbenten szánkázott szemem a fekete nyomtatott, kusza szöveget birtokló színes újságon, mit a nem rég stúdióba visszarohanó menedzsernőm nyomott a kezembe.

                     

„Niall Horan és Zayn Malik a saját jogaikért harcolnak?”

Amint tekintetem végig rohant a szalagcímen, felpillantva ütköztem bele egy ugyanúgy, értetlenül pislogó kék párba. Mi a francról lesz már megint szó?

 Bár,… ahogy nézem, elég egyértelmű.

 „Több féle bizonyítéknak mondható dolog is terjed az interneten, miszerint a férfi duó, nagy valószínűséggel saját maguk miatt is vesznek részt az alapítványban, csupán eddig indokolatlan tények miatt eltitkolják.

 Egy nem rég megesett interjún képeket mutattak Niall-nek és Zayn-nek, amiken jól láthatóan igencsak nem zavarja őket a másik közelsége. A találgatások rögtön útra keltek: vajon van-e kettejük közt valami? Ámde mielőtt bárki bármit mondhatott volna, ezt mind a ketten tagadták, illetve, nem adtak teljesen egyértelmű választ. A felelet alapján ismételten többfelé ágaznak a vélemények.

 A mostani szárnyra kapott pletykát pedig a Twitteren keresztül három fiatal indította útnak, miszerint egyik esti sétájuk alkalmával, amikor elhaladtak egy hotel előtt, látták a két énekest a teraszon elmélyülten beszélgetni. S ami lényegesnek mondható, beszámolójuk magába foglalta a távolságot, mi már-már nem is létezett a duó között. Az egyik lány szerint látta őket csókot váltani, ebben azonban barátaitól nem kapott megerősítést.

Úgy tűnik, valami bujkál a két feltörekvő énekes között, és bármi is az, mi kíváncsian várjuk! Elvégre, képzeljük csak el, micsoda párt alkotna a két srác együtt?!”      

 - Zayn?

Nem szólaltam meg, hiába szólongatott Jo. Barna tekintetem egybekapcsolódott a bizonyos kékkel, s amit láttam, képtelen lettem volna leírni. Arcán ezer meg ezerféle érzelem rohant át, és mintha csak tükörbe pillantottam volna, ugyanúgy tanácstalanul néztem ki a fejemből.

 A hírnévnek ez az ára. Az egész életed ki van szolgáltatva fűnek-fának, és ha feltehetőlegesen vonzódsz egy fiúhoz – már pedig fogalmam sem volt, mégis mi zajlik bennem –, annál nehezebb helyzetben vagy. Nem is tudom, mi miatt aggódtam a leginkább. Hogy kiderül valami olyan, ami számomra is újnak fog számítani? Hogy Niall-el ismételten megromlik az épphogy felépítgetett kapcsolatunk? Egyáltalán… mi ez?

 Mi ez, ami köztünk van vagy alakul?

„A legjobb lesz, ha szólsz, ha egyszer úgy döntesz, neked is megéri ez az egész.„ – jól tudom, hogy ezt mondtam. Annyira magabiztosan hangoztam, hogy még magam is hittem a szavaimban. Nem tudom, mit akarok. De amikor belepillantok abba a szempárba, az egyetlen gondolatom, hogy újra olyan közel érezhessem magamhoz.

 Történt egy s más a múltamban, amiről nem tud, amiről aligha tud bárki is. Azt akarom, hogy megbízzak benne eléggé ahhoz, hogy elmondhassam neki. Mert akkor már minden biztos lesz számomra. Akkor már ki fogom tudni jelenteni, hogy valami furcsa váratlantól, de szeretném érezni az ajkaiit az enyémen.

 Ámde egyelőre még csupán állunk, egymásra meredve az elolvasott cikk hatásától, a menedzsereink várakozó tekintetének kereszttüzében.

 Lebuktunk? Érzékelnek valamit?

Igen – nagy valószínűséggel, igen.

A kérdés már csak az, mi is a „valami” pontosan… 

11.rész ~ Niall

Sziasztok!
A múlt hét ugyan kimaradt, de most itt vagyok. Rövid lett, de egyszerűen annyi minden folyik az életemben, hogy képtelenség most ezt összeegyeztetnem. Így is jobb lett ez a rész, mint vártam.
Nagyon örülünk Keade-el, amiért itt vagytok, nekünk ez nagyon szuper.
Köszönjük nektek! :)

xoxo Lora  

Sose azt mondom, amit valójában szeretnék. Igen, Zaynnek van a legszebb szeme a Földön, de mégis, én egészen mást szerettem volna. Talán magamhoz húzni, és megcsókolni, ahogy azt egy férfinak illik. Ámde, valami nem stimmelt.
Az elmúlt órákban akarva-akaratlanul is magam elé képzeltem, milyen is lehetne egy kapcsolatban az én duettpartneremmel. Igen, férfi. Igen, jómagam is férfi vagyok. De hát ez ellen küzdünk, nem igaz? Az ellen, hogy más is ilyen gyorsan, ilyen határozottan utasítsa el ezt az egészet. Hát nem az ellenkezőjét kéne tennem; elfogadnom?
De a belénk táplált gondolatok, gondolkozásmód csak nem szökik ki a fejünkből ilyen gyorsan. Ezért választottam valami más megoldást: mondok valami igazat, amitől bár hülyének tűnök, nem gondolja azt teljesen, hogy belezúgtam. Csak egy kicsit. Várjunk csak?! Miket is beszélek!? Nem, nem zúgtam bele! Ez olyan elcsépelt...
Inkább csak megláttam benne valami olyat, amit észre se vehettem addig, míg elvakultan gyűlöltem őt.
Arra számítottam, hogy elvigyorodik, esetlen elneveti magát a komoly, mégis tartalmilag humoros megjegyzésemen, de nem; esze ágában sem volt megtörni ezt a kialakult légkört, helyette egy kicsit közelebb mozdult, tekintetét egy pillanatra se vette le a szememről.
- Nem vetekedhet a tiéddel, Ni. - Azzal pedig ajka az enyémet érintette. Hogy gyors volt-e? Igen. Időm sem volt felfogni, már vége is volt. Zayn nem menekült el, mint ahogy azt én tettem volna. Ő maradt, s a szemembe nézve figyelte a rezdüléseket, hogy vajon mit is lépek erre. Igazából, a bensőmben olyan káosz alakult ki, hogy lehetetlenség volt ott, helyben kibogarászni az érzelmeket.
Így nem is mondtam semmit, csak meredtem Zayn szemeibe. Nem utasítottam el, viszont el se fogadtam a közeledését. Mit kéne tennem? Mit kéne mondanom?
Ahogy meghallottuk Rich lépteit, kicsit hátrébb mozdultunk egymástól. Ösztönös mozdulat volt, de úgy érzem, csak hálás lehetek a menedzseremnek, amiért megmentett ezzel ebből a kínos szituációból.
- Fiúk, kérlek lassan menjetek aludni, mert holnap nem fogunk békén hagyni titeket. A hangotok még nem passzol annyira. Egy kicsit rá kell erre dolgoznunk, rendben? - közölte, de tekintete egy ideig még köztünk cikázott. Természetesen észrevette, hogy nem minden tökéletes most. Csak bólintottunk, ő pedig egy sóhajtással elment.
Óvatosan rápillantottam Zaynre, aki zsebre tette a kezét, és úgy meredt rám. Egy picit elidőztem az ajkán, felidézve a röpke puszinknak az emlékét. Többet szerettem volna. Ennél sokkal-sokkal többet.
De nem tudhattam, hogy ő mit akar. Így egy sóhajtással elfordultam, és visszamentem a szobába.
Bedőlve a puha ágyba, könnyedén elhelyezkedtem, és meredtem a falra, ami mellettem helyezkedett el. Hallottam, hogy Zayn ugyanezt teszi, és csend borul a szobára.
Meg akartam ezt törni, nem volt ez jó. Nem volt kellemes csönd, amiben adni is lehetett volna.
- Nem szeretném, ha azt hinnéd, nem volt...jó, amit odakint csináltál - mondtam halkan, remélve, hogy Zayn már mélyen alszik. Valahol pedig mégis azt szerettem volna, hogy meghallja, amit mondok.
- Akkor miért nem akartad a folytatást? - jött a még halkabb felelet, mire lehunytam a szemem, a szívem pedig indokolatlanul is nagyot dobbant.
- Én... zavart vagyok. Nem tudom, hogy mit akarok - mondtam, és kicsit mocorogni kezdtem, hogy felé nézhessek. Ő is engem figyelt, én pedig igyekeztem erőltetni a szemem, hogy a sötétben is jól lássam őt.
- Te sem lehetsz egészen biztos benne - mondtam, ő pedig felnézve a plafonra bólintott. Ő is zavart volt, tudtam jól.
- Mert nem tudom, hogy működhetne-e ez az egész, ha mindketten úgy akarnánk. - Hangja borzongatóan mély volt, de nagyon tetszett, így lehunytam a szemem, és hallgattam.
- Mert férfiak vagyunk? - kérdeztem.
- Mert bármikor találhatnál valaki jobbat - vágta rá. Ez nem fért össze a fejemben. Igazából, valahol hülyeségnek tartottam mindezt. Találnék jobbat? Nézett már ez a srác tükörbe!?
Elmerengtem, mert egy lemondó sóhajjal elfordult, és feljebb húzta magán a takarót.
Talán úgy értette, hogy a hallgatásom beleegyezés.
- De ez butaság, Z - mondtam halkan, szinte hitetlenül. Hogy gondolhat ilyet? - Ha egyszer vége lenne, az nem azért történne, mert én találnék mást - mondtam teljes meggyőződéssel, ő pedig szusszantott egyet, jelezve, hogy megértette. De nem hitte el.
- A legjobb lesz, ha szólsz, ha egyszer úgy döntesz, neked is megéri ez az egész - mormogta, én pedig elhúztam a számat. Választás elé állít? Nagyon úgy néz ki.
- Rendben - mondtam, s én is úgy döntöttem, hogy itt a ideje az alvásnak. Ezzel merültem álomba. Hogy minden rajtam áll.