16. rész ~ Zayn

Hello! :)

Ugyan az előző hét kimaradt, azonban most 

itt vagyok, a szokottnál icipicit hosszabb résszel. 

A minőségről nem beszélnék, annak véleményezését inkább rátok hagyom :)

Remélem, valamennyire azért elnyeri a tetszéseteket, 

jó olvasást, élvezzétek ki a maradék nyarat! :)

Kaede. xx 

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

ez a gif egy ÉLET

 Aznap az utolsó gondolatom volt, hogy majd Joey karjában fogok kikötni. Elméletem sincs, mi a fene üthetett belém; azonban egyszer csak belém nyilallt egy érzés, hogy nekem szükségem van valakire, akinek a kínos érzet nélkül regélhetem el a bennem lefolyó dolgokat – a menedzsernőm pedig erre tökéletesen alkalmas.

 Miután eljöttem a hídról még a történtek kábulatában, sétáltam egy keveset a városban, végül fél óra elteltével fogtam egy taxit, s onnantól az utam magától értetődően vezetett Joey szobájába.

 Ő pedig készségesen leült, mosolyogva hallgatva minden egyes pirulással és zavartsággal fűszerezett szavam.

 - Tudod Zayn, szerintem teljesen egyértelmű, mit kell tenned.

 - Gondolod?

 - Nos, nem csupán gondolom, hanem ez így is van – kacsintott, aztán arcára sejtelmes mosoly telepedett – Mi sem ad nagyobb bizonyítékot erről, mint a fiú, aki nem is annyira régen meglátogatott.

 Összehúztam a szemöldököm, az első néhány másodpercben nem értettem, mire akar kilyukadni – s amikor leesett, elég nagyot koppant.

 - Niall beszélt veled? – kérdeztem meglepetten, hirtelen fura kíváncsiságot és sürgősséget érezve, hogy kifaggassam; bármennyire is hangzik ez bugyután, tudni akartam, miről beszéltek. Habár meglehet, nem tartozik rám – Miért, miről?

 - Fiatalember, ne engem faggass, hanem lepd meg a fiút, növessz tököt és valld be az érzéseid!

 - Ouch, ezt lehetett volna szebben is.

 - Na, gyere ide.       

Pontosan tudtam, mit is jelent ez a mondat. Halovány, ámde boldog mosollyal keltem fel a helyemről, nyomban belesétálva a kitárt karokba, amik nem sokkal rá bevontak abba a bizonyos ölelésbe, amitől végre megnyugodhattam, és érezhettem, hogy nem vagyok egyedül. Talán néha túlságosan is elfelejtek kommunikálni Joey-val, azonban van, hogy valóban nem tehetek róla. Fel sem tűnik, hogy mennyi ideig magamba zárkózom, s talán önző módon mindössze a problémáimmal foglalkozom.

 A helyzet az, hogy a gondolataim sokszor hamar változnak, és olykor megfeledkezem arról, amit akár egy napja vagy pár órája ejtettem ki a számon. Nem hiszem, hogy pszichés problémám lenne, de valami határozottan nem kóser velem…

 - Megéri érte megnyílnod, Zayn… Hidd el, Niall valóban kedvel. És talán ő jelenti a segítséget abban, hogy végre megfejtsd magad.

                                                           ×            ×           ×

  Nem volt sok időm. Mikor Gildeon-t felhívtam, azt mondta, Niall velük van, és valószínűleg néhány óráig kint lesz még a városban, mielőtt, ahogy említette is a hídon, elvonulna a stúdióba gyakorolni. Nagyon reméltem, hogy időben elkészülök, de a másik felem sokkal inkább azt hajtogatta, hogy „szedd a cókmókod, és hagyd az egészet a francba!” Egy percig megálltam dilemmázni, ámde végül csak nem hagytam győzni a gyáva kukac felemet. Itt az ideje lépni…! Nem halogathatom tovább, tudom, hogy vannak érzéseim iránta. Igen, félek, piszkosul. 
 Azonban jó kezekben leszek – sokkal inkább Niall az, akit féltek.

 Nem akarom megbántani – de félő, hogy előbb vagy utóbb megteszem. Van bennem némi bipolaritás…

A negatív tényeket a jelenből kizártam, és megpróbáltam arra koncentrálni, hogy ha minden jól sikerül, sikeresen mosolyt csalhatok az arcára.

 Elhelyeztem a gyertyákat, a kis pokrócot leterítettem a stúdió közepére, egy kanapé elé – a földön enni sokkal romantikusabb véleményem szerint – , hogy majd nekidőlhessünk a film közben. Nem hiszem el, hogy megtettem, ámde valóban beszereztem egy vetítőt. Elhoztam a laptopom, és hála az égnek, össze tudtam csatlakoztatni.  Nem igazán értek a gépekhez, így tőlem ez igenis nagy teljesítmény, büszke vagyok magamra.

 A lepedőre lehelyeztem egy kis kosarat, amiben spagetti és bor lapult. A két tányér, villa és a pohár a földet érintette – éppen akkor, amikor a stúdió ajtaja halk nyikordulással kinyílt.

 Felpattantam a helyemről, az idegesség azonnali sebességgel szállt rám, a tenyerem izzadni kezdett. Le kell nyugodnom! – mondtam magamban, ámde nem éppen könnyen végbehajtható művelet, ha csupán csekély néhány méterre ácsorog tőled a srác, aki miatt a sötét szíved nagyobbat dobban. Arca döbbentséget tükrözött, ami nem meglepő. Végig pásztázta a kis helyiséget, s amikor tekintete rám siklott, fejét ingatva támasztotta a gitárját a falnak, lassan indulva meg felém.

 - Zayn, ez… Mi ez az egész?

 - Én… meg szerettelek volna lepni. Ahogy látom, ez sikerült – elmosolyodott, megállva tőlem egy méterre – Pozitív vagy negatív?

 Lefogadom, hogy a hangom remegett, már csak arra vártam,hogy mikor említi meg ezt a kis tényezőt. De nem tett ilyet, helyette nagyobb, őszintébb mosolyra húzódtak ajkai.

A mellkasom félő, hogy ma este még szét fog robbanni.  

 - A kis üzeneted után, hogy, idézem, „Kellesz nekem Niall. x”, ez az egész még… felemelőbb.

 Pajkosan elmosolyodott, minek hatására nem bírtam mást tenni, mint felkuncogni a mondatán.

 - Nem vagyok jó ebben a kommunikáció és szerelem dologban. Próbálkozom, nézd el nekem.

 - El van nézve, Zayn. Emiatt ne aggódj.

Szám haloványan felfelé görbült, akárcsak az övé; s próbáltam nem bámulni ennyire intenzíven, azonban nem az én hibám. Ámulva figyeltem, ahogy az apró narancsos színű gyertyalángok befestik az arcát és a haját, s ha eddig azt hittem, nem tud lélegzetelállítóbban kinézni, akkor ezt most könnyedén cáfolta meg.

 El akartam mondani neki, mennyire gyönyörű; azonban erre még nem álltam kész, egyszerűen nem tudtam kiejteni a szavakat a számon.  Inkább némi bátorságot összegyűjtve nyúltam előre, óvatosan fogva meg kezét, szemeimmel engedélyt kérve. Ő alig láthatóan bólintott, a mosolya nem tűnt el. A pokróchoz vezettem, mire egymás mellé telepedve foglaltunk helyet.

 Az ujjaink összefűzve maradtak, gyengén tartva egy kis kapcsot a kezeink között.

 - Végül is, a domb az túl klisé lett volna. Egy stúdiós piknik sokkal meggyőzőbb.

 - Sietnem kellett, a részletekre nem maradt idő – vontam vállat, Niall pedig vigyorogva megrázta a fejét.

 Tisztában álltam vele, hogy hamarosan rá kell térnem a komolyabb témára. Nem fogunk tudni mindent poénra venni egész idő alatt. Felsóhajtottam, fejemet nekitámasztva a kanapénak. A csend egészen kényelmesen vett körbe minket, hála az égnek, nyoma sem volt kínos atmoszférának. Egyelőre.

 Kicsit megszorítottam ujjait, tekintetét magamra terelve. Így, hogy teljes figyelme rajtam függött, jóval nehezebbnek bizonyult a dolog – viszont meg kell tennem. Itt nem egyetlen személyről van szó, hanem mindkettőnk akaratáról és boldogságáról.

 - Megcsókolhatlak?

 Nos… nem pont erre a kérdésre pályáztam, azonban nincs mit tenni. Ami elhangzott, az már történelem. Azt pedig nem írhatja át senki – bár szerencsére azért nem ennyire tragikus a dolog, annak ellenére sem, hogy jelen estben annak érzem és a legszívesebben magamra dobnám a stúdióban lévő összes gyertyát.

 Niall felhúzta a szemöldökét.

 - Tudod, legalább egy kis érzelgős dumát elvártam volna. Erre te nyomban lesmárolnál. Szép.

Ha nem hallottam volna ki a hamisságot a szemrehányásban, ahogy, ha nem vettem volna észre a szája szegletében nyugodó kis vigyort, biztosan felfutottam volna az épület tetejére, hogy aztán levessem magam róla.

 Kicsit megkönnyebbültem, hogy így fogta fel, és nem küldött el a pokolba…

 - Zayn? – hangja most egy árnyalatnyival komolyabban csengett. Fogása kezemen szorosabbá vált, s tekintete mélyen fúródott bele az enyémbe. Elvesztem volna a kékségben, ha nem tudtam volna, hogy biztosan fontos dologról fog beszélni. Ebben az esetben nem hagyhattam, hogy elábrándozzak – Legalább annyira fontos neked is ez az egész, mint nekem?

 Láttam azt a kevéske kétségbeesést rajta, idegesen rágta a száját s a szemkontaktust sem tudta huzamosabb ideig tartani. Két másodperc után máshova nézett, nem rám.

 Közelebb merészkedtem hozzá, a mellkasomban ugrabugráló szerv majdhogynem megadta magát. Tenyeremet arcára simítottam, s amikor szemei ismételten összekapcsolódtak az enyémmel, ajkaimra félénk mosoly kúszott.

 - Annyira fontos, hogy az sem érdekelne, ha leöntenéd egy kanna festékkel és összetépnéd a rajzomat, hogy aztán utána kiborítsd az ablakon, hogy konfettiként használd egy meleg felvonuláson.