10. rész ~ Zayn

Sziasztok! :)

Megérkeztem a tizedik résszel, az időtöket meg nem is rabolnám;

köszönjük a visszajelzéseiteket, nagyon sokat jelent nekünk!

Remélem, valamennyire elnyeri a tetszéseteket a rész,

jó olvasást! :)

Kaede. xx

------------------------------------------

 A ránk szegeződő tekintetek égettek, akárcsak ha egy kád lávában fetrengtem volna. A szó a torkomon akadt, és úgy döntött, bugyuta arckifejezést varázsol rám, megtagadva a körülöttem lévők tonnányi kérdésének megválaszolását. Magyarázatot akartak - valami olyat, aminek én magam szintén nagyon örültem volna...
 Emlékeztem, elvégre épphogy csak becsiccsentettem kicsit; ezek szerint ez is elegendőnek bizonyul, hogy megkérdőjelezhető dolgokat tegyek. Az agyam sebesen kattogott: Mit mondjak? Miért álltam olyan közel hozzá? Arra tisztán emlékszem; egy másodpercre átfutott fejemben, hogy megcsókolom. De az ég szerelmére, ilyet nem mondhatok! Ráadásul józanul biztos nem tennék ilyet... Amikor motyogtam egy s mást, az is csupán az alkohol számlájára írható.
 Láttam az engem aggódva figyelő menedzsernőmet, Joey-t. Azt hittem, ki fog akadni; ehelyett mindössze zavarodottan nézett a kis párosunkra, rám és Niall-re; akin megjegyzem, úgyszintén nem épp pozitív érzelem ült. Bizonytalan volt, s amikor tekintete összeakadt enyémmel, zavartan vonta meg a vállát alig láthatóan. Arca csöppnyi pirosas árnyalatot birtokolt, bár jóllehet, mindezt csupán behallucináltam az egyébként is furcsa helyzettől.
 Megköszörültem a torkomat, felkészülve a válaszadásra. Mintha ezer meg ezer év haladt volna el mellettünk...
 - Öm... csak mondani akartam neki valamit. Elég személyes, és nem akartam, hogy mások is meghallják.
 Jól van, Malik... Bravissimo a 'kifogástalan' hazugsághoz.
 - Ó. De rajtatok kívül nem tartózkodott ott senki más.
 - Nálunk ez, nos... amolyan megszokott dolog, hogy, közel vagyunk egymáshoz. M-mármint...!
 - Értem. - szakított félbe -  Itt van egy másik kép is - a nő egyáltalán nem tűnt meggyőzöttnek, és ami azt illeti, nem hibáztattam.
Sosem hazudtam jól, ráadásul most majd mindenki jól a képemhez vágja, mennyire féleszű vagyok. Szinte hallottam, ahogy képzeletben homlokon csapják magukat, de sebaj! Végül is, csak egy otromba nagy hazugság fog futkorászni a világhálón - és ekkor még nem láttam a következő fotót.Az egész helyiségre csönd telepedett, amint felvillant a képernyőn. Nem. Ilyen nincs.
 Ugyan már, ilyen nem is történt!
 - Rossz szögből van a kamera. Mi nem csináltunk ilyet - a mellettem ülő fiú érzelemmentesen szólalt meg, engem megmentve a beszédtől.
Nevetséges... A média valóban ennyire undorító lenne, hogy az embernek már privát szférája sem lehet? Igen. Pontosan ennyire.
 Nagyot nyeltem a képet mustrálva; kétlem, hogy ez így volt. Niall-nek van igaza, erre más magyarázat nincs. A kép hihetetlenül csaló - ha nem emlékeznék, talán még el is hinném, hogy tényleg, valóban csókolóztunk, de... Tudom az igazságot.
A gondolatra alig észlelhető borzongás futott végig karomon; nem tudtam hova tenni, jelenleg viszont ez teljesen lényegtelennek számított.
 - Hm... A kép nagyon élethű, nemde? Esetleg a munkátokban több rejlik puszta együtt dolgozásnál?
 - Élethű vagy sem, ez hazugság. Ha meg úgy lenne? Talán gondja lenne ezzel valakinek?
 Összerezzentem a mellőlem váratlanul felhangzó hangtól. Jól ismertem már, elvégre számtalanszor adódott alkalmam dühösnek hallani, és ezeknek okozója rendszerint én magam voltam - ez valahogy mégis másként csengett. Meglepetten fordultam Niall felé, aki már igencsak az idegesség határán ácsorgott. Nem értettem, mi okból húzta fel ennyire magát a semmiből; persze, legszívesebben én is megmondtam volna már a nőnek, hogy menjen melegebb éghajlatra az idióta képeivel és kérdéseivel együtt - ennek ellenére mégis megdöbbentett.
 És akkor Rich-et nem is említettem: mozdulatlanul figyelte a fiút; apró, büszke mosoly bújt meg a szája szegletében, némi aggódással együtt; a szemforgatása meg valószínűleg a felcsattanásra szólt.
 Tényleg szoros kapcsolatuk lehetett.
 - Nem, dehogy! Csak egy kérdés volt. Na de, khm... Tereljük más irányba a beszélgetést.

                                                       ×         ×         ×


 Annyira megkönnyebbült, mint amikor elhagytuk az interjú helyszínét, még sosem voltam. Azt hiszem, a szöszi is így volt - csak mindössze az idegességgel.
 - Hé, kölyök, úgy csapkodd a kocsiajtót, hogy ha tönkre vágod, te fizeted ki! - szólt utána Rich, azonban ő csak elmormogott egy "Bocs"-t, majd a fülhallgatóját előszedve elzárkózott a szociális világ zűrje elől.
 - Jól vagy, Zayn? - figyelmemet egy gyengéd érintés a vállamon terelte el a rossz passzban lévő srácról, s alig egy másodperc múlva Jo nővéri törődést tükröző szempárjával találtam szemben magam. Még nem beszéltünk az interjún elhangzottakról a menedzsereinkkel. Nem volt rá időnk, ráadásul kedvet sem éreztünk a felesleges magyarázkodásra.
 - Persze. Minden oké - adtam neki egy gyenge mosolyt, és mielőtt mi is beültünk volna a járműbe, még kaptam egy pillantást, ami egyértelműen az "erről még beszélni fogunk" kategóriába tartozott. Tudtam, hogy nem úszom meg, de... valahogy nem is bántam. Mostanában eléggé elzárkóztam előle - hiányoztak a beszélgetéseink.

 Hamar ágyba szerettem volna kerülni; holnap folytatódik a stúdiózás, jelenleg pedig egy rongynak éreztem magam, amit kétszer megtapostak, majd átmentek rajta egy kukásautóval. Bár valami azt súgta, sokkal inkább belülről nyomasztott valami. S tán rég birtokoltam a választ, mégsem akartam ezzel törődni. Gyorsan beálltam a zuhany alá, ami az egy nap erejéig bérelt hotelszobához tartozott - innen most könnyebben eljutunk a stúdióhoz -, és hagytam, hogy a filozofikus és világmegváltó gondolataim újból elárasszanak, ahogy azt szokták minden egyes alkalommal, amikor zuhanyrózsa alá kerülök és az idő sem sürget.
 Aztán a hősies képek hamar átváltoztak, megjelenítve egy csendes éjszakát, minek hátterében némi tompa zene dübörgött. Két fiú állt egymással szemben, nehezen értelmezhető kifejezéssel arcukon. Közel voltak - talán a szabadottnál közelebb. Külsőre tökéletesen tükrözték a világ ellentéteit. Világos, sötét haj; világos szem s sötét szem; fehér és bronzos bőr - valami mégis, mintha összezavarva őket vonzotta volna egymáshoz.
 Idegesen ráztam meg a fejem, kicsit a hideg felé tekerve a csapot. Bolond, bolond... Az az este óta egyre csak bugyutábbnál bugyutább dolgok árasztják el a fejem! Miért?
Csak hogy valamivel tovább próbáljam lefoglalni magam, inkább kiszálltam, és szép lassan elkezdtem öltözködni. Nagyjából fél nyolc lehetett, mire kiléptem a fürdőből, egyenesen látótérbe kerülve a nappaliból kiágazó kis teraszra. A hotelszobának alapból két hálója volt, mindkettő kettő-kettő ágyas. Egy Jo-éké, a másik értelemszerűen a miénk. Rich és Joey a konyhában ügyködtek valamit, habár figyelmem a friss levegőn ácsorgó fiúra összpontosult. Lábam magától indult meg felé, miközben a mellkasomban egyre csak nőtt valami... egészen érdekes érzés. Zavart voltam, és erre valószínűleg az interjún lezajlottak lehetett a magyarázat.
 Halkan becsuktam magam mögött az üvegajtót, s ha meg is hallotta érkezésem, úgy tűnt, nem igazán foglalkozik vele.
 - Bárki vagy, menj el. Nincs kedvem beszélgetni.
 - Nem kell beszélned. Csak levegőzni akartam.
Meglepődötten fordult hátra, mire halovány mosolyt küldtem felé. Mellé telepedtem, ugyanúgy a korlátra támaszkodva nézve le a közepesen forgalmas utcára. Valamit felakartam hozni - nem akartam kínos csendben álldogálni. Mert ez határozottan az volt; kínos, és zavart.
 Megköszörültem a torkom, figyelembe sem véve az érthetetlen okból arcomra kerülő pírt.
 - Szóval... min akadtál annyira ki?
 - Mikor?
Megforgattam a szemem: határozottan nem volt kedve emberi kommunikációt létesíteni, ez biztos. Azonban nem érdekelt, ezúttal még a morcos hangulata sem üldöz el.
 - Az interjún. Igen rossz passzba kerültél, ami, ahogy látom, még mindig tart.
 - Miért, téged nem húzott fel a hülye kérdéseivel?
 - De, igen. Csak... meglepődtem. Nem is tudom... Magam sem tudom, hogyan érzek igazán - felsóhajtottam, megingatva fejem a kusza feleletemre. Képtelen voltam összeszedni a gondolataimat.
 - Azt hittem, nem emlékszel - szólalt meg néhány perces csönd után.
A hangja nem árult el semmit; tekintetét nem mozdította el a hotel előtt parkoló furgonról.
 - Mire?
 - ...Ami... ami Gil buliján történt. Vagyis, igazából nem történt semmi, csak...
 - Ó...
Nem telt tőlem jobb válaszra; s ami azt illeti, az emlék hatására az arcomnál idegesítő melegséget fedeztem fel. Nem tetszett, abszolút nem; s amikor Niall úgyszintén furcsán méregetve pillantott rám, még kevésbé akartam magamon tudni a felesleges színt - azonban nem csupán rajtam mutatta fel magát. Barna szemeim az ő kékjeibe kapcsolódtak, hogy aztán egy másodperc elteltével egy gyors fejmozdulattal mindez meg is szűnjön, mindkettőnk által.
 Percek vánszorogtak el mellettünk, mire érdekes dolog ütött fejbe.
 - Tehát... ezek szerint dögösnek találsz.
 - Hogy micsoda?
Nem tudtam, honnan kaptam a bátorságot, ámde muszáj volt ezt felhoznom. Felnevettem, látva zavartságot tükröző arcát.
 - Ó, tudod te. Hogy is mondtad? - felpillantottam az égre, próbálva visszaemlékezni arra, amit mondott - Meg van! "Nekem nem kell a dögösséghez tetoválás, mint neked."
 - N-na és?
Elvigyorodtam; az arckifejezése tökéletesen leleplezte, hogy igen is, megfogtam! Most pedig, hogy belegondoltam, mind a ketten mondtunk egyet s mást, amit normális esetben biztosan ki nem ejtettünk volna a szánkon.
 - Valld be.
 - Én a helyedben meg sem szólalnék, Malik. "Aranyos, jó fiú imidzs." 
Felkuncogtam a lányossá váltott, túl magas hangot utánzó szavain; különös mód egész felszabadultnak éreztem magam.
 Mintha az eddigi zavartság eltűnt volna - aztán ismét ránk telepedett a némaság, visszahozva az előbbi hangulatot. Felsóhajtottam. Furcsa egy kapcsolatunk van...
 - Voltál már bizonytalan a nemi identitásoddal kapcsolatban?
Mintha a saját gondolataimat olvasta volna  fel fejemből, azzal a különbséggel, hogy én biztosan nem tettem volna fel hangosan a kérdést. A hangja pontosan azt tükrözte, amit a kérdés is felvetett: bizonytalanság.
Nem tudtam miért, ámde ez a mondat hirtelenjében engem is elkezdett foglalkoztatni.
Pedig a lányokhoz vonzódom. Ez biztos.
 - Én... Nem. Illetve, fogalmam sincs. Miért?
Közelebbnek tűnt. Mintha az eddig uralkodó harminc centiméter vészesen lecsökkent volna köztünk - esküszöm, éreztem magamon a leheletét, ahogy bátortalanul, felém fordulva keresi a szavakat. Én is így tettem; s a szavam elakadt. Ismételten az este ugrott elém, amikor szintén közel álltunk egymáshoz - de ez még annál is kevesebb távolság volt. Tökéletesen részletesen láttam minden egyes vonását, s a narancssárga fényű lámpa tükröződését szeme kékjében.
 Elfelejtettem levegőt venni, akárcsak ő. Zavarodott voltam, rettenetesen.
 - É-én... nem. Vagyis... most egy kis i-ideje foglalkoztat.
 - Mennyi ideje? - kérdeztem; hangom alig némi mormolás.
Tekintete lejjebb ugrott szememtől. Az enyém is.
Aztán vissza.
Valami nem volt rendben.
A szívem egy erőset dobbant; kihagyott; normális; újabb erőteljesebb dobbanás;
parányit gyorsabb a normálisnál...
 - Egy napja? - elhallgatott. Azt hittem, ezennel véget ér a beszélgetésünk, és nekem pedig el kell távolodnom tőle; minek gondolata ijesztő módon kellemetlen érzést okozott mellkasomban. Aztán megint megszólalt, alig hallható suttogásként, újra mélyen nézve átható szemeivel enyémbe - Gyönyörű szemed van, Z.

9. rész ~ Niall

Sziasztok!
Jelentkezem a következő résszel, némi történés is van benne...A következő részben pedig Zaynről többet megtudunk, ennyit elárulhatok. Jó olvasását a részhez!

xoxo Lora  

Nem ezt akartam mondani. Nem állt szándékomban ennyire ostobaságot kiejteni a számon, de ez jött ki, nem ellenkezhettem.
A pillanat varázsa, ami közöttünk és körülöttünk annyira hűségesen feszült, most elszállt, és nem volt mit tenni, végignéztem, ahogy a tökéletes hajához nyúl, és párszor végigszánt rajta, a kicsit pityókás állapota pedig nem engedte, hogy észrevegye a füllentésem. Egyszerűen csak ki akartam hátrálni a szituációból.
Mikor kérdőm rám pillantott, megráztam a fejem, jelezve, hogy a pók nincs már ott, ő pedig hálásan megveregette a vállam.
Másnap, a buli után rám hárult a feladat, hogy elpakoljak, ugyanis Gil, Zayn és Mark is húzta a lóbőrt. Kifizettem a pultost, mindent elrendeztem, és elkezdtem a szemetet is elpakolni hatalmas fekete zsákokba. Volt egy olyan érzésem, hogy ha felhívtam volna valakit, hogy segítsen, minden bizonnyal nem érdekelte volna a szenvedésem, de nem gáz. Volt időm gondolkozni.
- Csá, szöszi - hallottam meg egy rekedtes hangot, felismerve benne Zaynt.
- Jó reggelt! - nyomtam a kezébe egy pirulát, ami a fájdalomcsillapító lett volna, bár ő bizonytalanul méregette.
Vissza is fordultam a feladatomhoz, hagyva, hogy Zayn egy kicsit józanodjon.
Mikor mindennel kész lettem, fogtam a kocsikulcsomat és otthagytam a józanodni való srácokat, míg én elmentem, hogy összeszedjem a gondolataimat.
Mikor csörgött a telefonom, automatikusan szóltam bele a készülékbe, és mikor meghallottam Rich hangját, ösztönösen elmosolyodtam.
- Szevasz, Főnök! - vigyorogtam.
- Niall, szedd össze a másik idiótát és gyertek a házamhoz. Lehetőleg most. 1 óra múlva interjútok lesz és még sok mindent meg kell beszélnünk. Azzal le is rakta. Egy ideig még meredtem az elsötétült képernyőre, de annyiban hagytam a dolgot, és fütyörészve hazaindultam.
- Sérókirály, gyere szépen le! - szóltam neki. Sokkal jobb színben volt, mikor lejött, aminek nagyon örültem, így nyugodtan ismertethettem vele a programot.
- Öltözz fel szépen, interjúnk lesz. Siess! - mosolyogtam rá, ő pedig bólintva besietett a szobámba, ahol lecuccolt még mikor eljött a buli előtt.
Nem láttam rajta semmi furcsát. Valószínűleg nem emlékszik semmire. De nem baj, ez így pont jó. Na meg úgy sem történt semmi! Ha már itt tartunk, mi a fenéről beszélek én egyáltalán? Végül is,... csak utaltam rá, hogy dögös; azokban a másodpercekben azonban nem tudatosult se bennem, se a becsiccsentett Zayn-ben - és ó, remek!; most már végleg bevallottam! De hát, fiú vagyok, nem vak, nem igaz? Ilyet bárki észrevesz. Ettől még nem találom vonzónak és biszexszé sem válok.
 Az út egész csendesen és nyugodtan telt, habár valami furcsa érzés lappangott bennem. Ahogy a tetoválásos srác felé pillantottam, úgy éreztem, valami megváltozott. Mintha mióta elindultunk volna, zárkózottabb lenne. Alig gondoltam végig, már meg is érkeztünk, Rich pedig letámadott bennünket. Sajnos hiába akarta elmondani, amit akart, egyszerűen nem volt rá idő, ugyanis jöttek a sminkesek, a fodrászok, és elráncigáltak a show előtt.
Zaynnel összenéztünk, ugyanis ez volt a legelső közös megjelenésünk. Magamban végiggondoltam, hogy mit ois szeretnék majd elmondani, de Zaynre pillantva nagyjából nekem is elszállt az idegességem. Ha ő minden helyzetben képes megőrizni a hidegvérét, akkor rendben, én is megpróbálom.
- Gyertek, mindjárt kezdünk - szólt be egy szemüveges pasi, akinek a kezében egy mappa is volt, és minden jel szerint fel-alá rohangált. Zaynnel felálltunk, és biztató pillantásokat küldve egymás felé, elindultunk.
Nos, az interjú nem egészen olyan volt, mint azt én vártam. Sőt! Már akkor feltűnt, hogy valami nincs rendben, mikor a középkorú, vörös hajú nő eleve elfojtott mosollyal fogadott minket, mint aki pontosan tudja, hogy miről is van szó.
Mikor leültünk, mosolyogva vette elő az iPadját, hogy összeszedje, mit is kell mondania. A kamerákon az apró piros pontok kigyúltak, és kezdődhetett is az interjú.
- Nagyon örülök, hogy el tudtatok jönni, fiúk! - köszönt, mi pedig a kényelmes kanapén elhelyezkedtünk, miközben mi megköszöntük, hogy itt lehetünk.
- Szóval; "Együtt a melegek mellett", igaz? - mosolygott. - Nem kicsi előrelépés ahhoz képest, hogy évek óta csakis tervekről volt szó. Végre megvalósult, Ti pedig a részévé váltatok. Milyen érzés? - pillantott ránk a barna, kíváncsi tekintetével, én pedig engedtem, hogy Zayn válaszoljon.
- Nagyon örülünk, hogy a többi híres zenésszel együtt dolgozhatunk, mert hatalmas élmény. A programmal reméljük, hogy sikert fogunk elérni, és valami történni fog a világban - remélhetőleg a megfelelő irányba.
- Ti magatok mennyire érzitek feladatotoknak, hogy sikerüljön?
- Mindketten szeretnénk elfogadtatni a tényt, hogy nem baj, ha valaki "más", mert nincsen semmi kivetnivaló abban - mondtam határozottan. A nő bólintott, majd egy újabb kérdésre ugrott.
- Mit szóltatok, mikor rájöttetek, hogy partnerek lesztek? Sok pletyka terjeng ugyanis arról, hogy ismertétek már korábbról is egymást. - Óvatosan elmosolyodtam, de magamra vállaltam a válaszadást.
- Igen, ez igaz, valóban ismertük már egymást. Még tinédzser korunkból. - Majdnem felnevettem az emlékekre. Hol is van már az?! - Kezdetben inkább semlegesen álltunk hozzá, végül megszoktuk egymást, most pedig értékeljük, hogy együtt dolgozhatunk. - Igencsak diplomatikus volt a válasz, noha nem igazán az igazság volt az, amit mondtam. De mégsem lehet azt mondani, hogy gyűlöltük egymást! Az igencsak tudatromboló lenne...
- Ahogy a tegnapi képekből észrevehettük, igencsak összeszoktatok már, nem igaz? - mosolygott ránk. - Vessünk is ezekre a képekre egy pillantást! - Egy távirányítón egy zöld gombot nyomott meg, így a kis méretű tv-n magunkat pillanthattuk meg - a tegnapi akciónknál.
Zayn összeráncolt szemöldökkel nézte a képeket, én pedig kipillantottam Rich-re, aki hevesen gesztikulálva jelezte, hogy ezt meg kellett volna vele is beszélnünk. Már mindegy, van egy olyan érzésem.
- Tegnap egy partin vetettek részt, jól tudom? - Mindketten bólintottunk.
- Igen, ezek a képek szintén tegnap készültek - mondtam, elrejtve a tanácstalanságomat a kamerák elől.
Mikor belülről tapasztaltam azt, nem ilyennek tűnt, viszont ahogy kívülről láttam a fotósorozaton a történéseket, egészen más volt. Zayn ilyen közel lett volna? Tényleg ennyire közel hajolt? Tényleg ott volt az ajkán az az őrülten szexi mosoly, amitől gondolkozni sem lehet?
Óvatosan rápillantottam a szemem sarkából, és láttam, ahogy gondolkozik, viszont meglepettnek sem tűnt. Pontosan tudta, hogy mi történt tegnap. Így voltam annyira kedves, hogy meghagytam neki a lehetőséget a magyarázatra. Ugyanis én magam is éppen annyira rászorultam, mint a hölgy előttünk.

8.rész ~ Zayn

Sziasztok! :)

Először is elnézést a csúszásért, erre a magyarázatom

mindössze annyi lenne: félév. S habár nem éppen olyan lett

a bizonyítványom, mint amilyenre szerettem volna, azért remélem,

hogy a rész nem lett annyira rossz... 

Na de itt is van, jó hétvégét és olvasást! 

 Kaede. xx

(Ja és bocsánat a laposságért; esküszöm, nem szándékos.)

----------------------------------------

  Perrie egy nagyon aranyos lány volt. Így utólag duplán örültem, hogy feljöttem vele táncolni.

 - Tudod, nagyon szép tőled, hogy részt veszel ebben a programban. Az emberek általában csak beszélnek a világ jobbá tételéről. De ha cselekvésről van szó, a legtöbben a kisujjukat sem mozdítják. Örülök, hogy lett alkalmam megismerni téged, Zayn.

Mosolyogva pillantottam le a rám ugyanígy, kedvesen néző lányra, miközben kortyoltam a kezemben tartott sörből.

 - Köszönöm. Én is örülök, hogy megismerhettelek Perrie. Egy igazán kedves és csinos lány vagy – kacsintottam rá, mire felnevetve ütött bele a karomba.

Mondjuk úgy, hiába kezdtük táncolással, egyikünknek sem jutott eszébe, hogy esetleg tegyünk a dolgokba bele még ezt-azt. Valami azt súgta, jó barátságra tehetünk szert ezzel az estével. A magam részéről legalábbis nagyon reménykedtem ebben. Nem szokásom idegeneknek megnyílni, sőt; az általam rég ismert személyek között is van, akiktől igencsak elzárkózom – azonban Perrie-ben volt valami egészen életvidám, ami végett még én sem ragadhattam a gubómban. Azt hiszem a pozitív kisugárzása mindenkit jobb kedvre tud deríteni – akárcsak Niall – ugrott be váratlanul a mondat, minek hatására olyannyira meglepődtem, hogy eléggé feltűnően ingattam meg fejem, teljesen összezavarva az iszogató szőke hajú lányt.

 - Minden rendben?

 - Aha, csak... megszédültem kicsit – vontam vállat, majd rendeltem magamnak még egy italt.

Próbáltam nem foglalkozni a távolból másodpercekig rám villanó kék tekintettel.

                                                           *           *         *

 Hallgatnom kellett volna Perrie-re; ugyanis nem terveztem, hogy becsiccsentek, ennyire. Rendben, nem annyira vészes, csupán megeredt a nyelvem.

...Nagyon.

 Nem szokásom gyakran találkozni a másnapossággal, és már most mérges voltam magamra; ezt azonban nem igazán érzékeltem, ahogy túlzottan is jó kedvűen csörtettem át a tömegen. Azt sem tudtam, merre visz a lábam, csupán követtem a megérzéseim; amik végül egy magányosan, a pultnál üldögélő fiúhoz vezettek. Akaratlanul vigyor költözött ajkaimra, közelebb lépdelve a nagyon is ismerős alakhoz. Nem értettem, mi a fenét csinál itt egymagában, elvégre a duónkban sokkal inkább ő számítható a szociálisabb életűnek. Sugárzik róla, hogy társasági ember, s nem tudtam ignorálni az érzést, mi igencsak hiányolta azt a jól ismert vigyort az arcáról. Ledobtam magam a mellette levő székre, bal kezemre könyökölve; aztán… bámultam.

Zavartalanul néztem, várva, vajon mikor veszi észre jelenlétem. Ahogy elnéztem, furcsa mód az itala sem nagyon fogyott az üvegből.

 - Megromlott a sör?

Habár halknak gondoltam, a zenén keresztül mégis meghallotta a hangom. Felhúzott szemöldökkel fordult az irányomba; valami különös dolgot véltem látni egy másodpercre szemeiben; de nem voltam benne biztos.

 - Mit zagyválsz te itt össze?  

 - Semmit. Jó a buli, igaz?

A vigyorom továbbra sem tűnt el, nem hagyva fel a szőke srác bámulásával.

 - Azt hiszem, megártott neked az ital, Malik. Add azt ide! – mutatott a kezemben tartott pohárra, ám láttam rajta, hogy csupán szórakozik. Egyáltalán nem voltam vészes állapotban, azonban valljuk be, inkább nem akarok ennél közelebb kerülni ahhoz a bizonyos sárgaföldhöz. Még utoljára belekortyoltam a sörömbe, majd a pultra téve fejemmel a bejárati ajtó felé böktem.

 - Menjünk ki egy kicsit. Kezdek szédülni ebben a tömegben.

Nem hazudtam. Sosem rajongtam a túl nagy létszámú helyekért, pont ezért nem jártam gyakran szórakozóhelyekre. Éltem én, hé! Csupán nagyobb teret adtam a nyugalomnak. Jelenleg pedig kezdett fájni a fejem a villózó fényektől, az alkohol és izzadság szagtól. A hely lassan állatkertté válik, ennek ellenére még én is bevallom, hogy a gitáros srác, Gildeon eléggé ért a partik megszervezéséhez, még ha napközben csendesnek is mutatja magát. Niall bólintott, majd felkelve indultunk neki átpréselni magunkat a vadul táncoló embertömegen. Közben elkaptuk Harry és Ed pillantását, akik vigyorogva integettek felénk, amit mi szintén hasonló arckifejezéssel viszonoztunk. Jó arcok, jó zenével és tehetséggel.

 A tüdőm szó szerint tapsolt örömében, amint kiértünk a friss levegőre. Elszoktam már az ilyen helyzetektől, azonban élveztem. Hiányzott már. Szótlanul sétáltunk az udvarban, lábaim valami oknál fogva a kapuhoz vezettek. Nem mondtunk semmit, mindössze a kerítésnek támaszkodva néztünk ki a fejünkből. A csend furcsamód egyáltalán nem hordozott magában feszültséget; nem volt kínos, sokkal inkább… nyugodt. Nem hittem volna, hogy valaha képesek leszünk így állni egymás mellett – de ezek szerint valóban élnek még csodák.

 - Nem akarsz tetoválást?

A mondat váratlanul csúszott ki számból, míg előhalásztam a cigarettát a zsebemből. Tudom, nem éppen jó ilyen állapotban, azonban valamiért szükségét éreztem. Talán le akartam foglalni magam valamivel, nem tudom. El kellett terelnem a gondolataimat.

 - Mi? Én? – fordult hitetlenkedve felém Niall, felhúzott szemöldökkel pillantva rám. Mostanában ez igencsak szokásává vált… – Biztos nem.

Felkuncogtam heves válaszán. Úgy hangzott, mint egy tíz éves kisfiú, akitől megkérdezték, tetszik-e neki a szomszéd kislány. Ránéztem, végigfuttatva rajta pillantásom, próbálva elképzelni karján fekete mintát vagy feliratot. Hümmögve gyújtottam meg a cigarettám, majd hozzá hasonló módon zsebembe csúsztattam a kezem.

 - Miért? Szerintem jól mutatnál vele.

 - Tudod, nekem nem kell a dögösséghez tetoválás, mint neked – tolta ki rám nyelvét, mire csupán szemforgatással feleltem.  

Megvontam a vállam, arcomon egy növekvő vigyorral. Túlzottan is jó kedvem támadt.

 - Habár, ahogy belegondolok, eléggé tönkre vágná az aranyos, jó fiú imidzsedet.

 - A-aranyos?

 - Ja. Ahhoz képest mekkora szád van, nagyon aranyos is tudsz te lenni.

 - Ennyit ittál volna? – kérdezte felém fordulva, újból megismételve a szemöldökemelést.

Ismételten vállat vontam – úgy tűnik, ma este igencsak mániánk ismételgetni. Elnyomtam a cigimet, a földre dobva rátaposva egy kicsit. Kicsit oldalra fordultam, hogy tökéletesen rálássak a mellettem álldogáló Niall-re. Maga elé nézett, a földet bámulva. Láthatólag kerülte a pillantásom; s talán én is így tennék az utóbbi kijelentésem után, úgy hiszem, az alkohol adott egy kis bátorságlöketet. Furcsa dolog érződött bennem, ahogy Őt figyeltem. Másnak tűnt – zárkózottnak. Fejét lehajtva tartotta, kezét az első zsebébe rejtve gondolkozhatott valamin, homloka ugyanis ráncba szaladt, miközben halkan motyogott valamit. Hirtelen rám kapta tekintetét; a lélegzetvételem pedig elakadt egy másodpercre, amint alig egy pillanatra szemére olyan szögben esett a fény, hogy az, mintha valami égkő lenne, megvillant. Pislogtam néhányat – s az előbbi dolog eltűnt.

Közelebb léptem, egészen addig haladva, hogy alig csupán minimális hely maradjon közöttünk. Furcsállva figyelt, azonban nem mondott semmit. Lélegzete megütötte bőröm, amire, mintha megugrott volna szívem. Normális ez egyáltalán? Megráztam a fejem, zavartan kérdezgetve magamtól, milyen indokból méregetem ennyire közelről. De nem mozdultam; nem távolodtam el, ahogy ő sem.

Hirtelen annyira,… másként láttam. Megint. Az előbbi zárkózottság helyét valami teljesen más váltotta fel, valami… kíváncsiság. Igen, azt hiszem, ez lenne a megfelelő szó. Magamban is észleltem ezt a különös késztetést – a késztetést, de mire? Nem tudtam; ám ahogy közelebb emeltem arcomat övéhez, ez az ismeretlen, viszont nagyon is kellemes dolog erősödött. A szívem erősebben kezdett harcolni a mellkasom ellen, azonban mindezt próbáltam kizárni. Lassan felemeltem kezem; már-már jó magam is azt hittem, hogy arcára helyezem tenyerem egy meggondolatlan tettel kísérve, amikor ujjaim vállán pihentek meg. Majd monoton tempóban szánkáztak le fedetlen karján. Éreztem, amint bőre borsódzni kezdett érintésem alatt; bizonytalanná tett. Miért reagált így?

Megijedtem: ugyanez történt velem is…

Talán… csak túlzottan fúj a szél. Igen, érzem a tarkómon a hűvös szellőt.

Megszólalt, hangja némileg rekedtesen csengett. Visszarántott a földre.

- Z-Zayn?

 - Hmm?

Égkék tekintete összefonódott az én mogyoró barnámmal.

 - Egy pók van a fejeden.  

7.rész ~ Niall

Hali!
Betegen vagyok itthon, akár tetszik, akár nem, lebetegedtem a suliban. Nem örülök most neki, de ez van. Így a szokásosnál hamarabb is hozom a részt. de nem hiszem, hogy ez baj lenne :D Jó olvasást kívánok! :)

xoxo Lora  

A stúdióba visszatérve mind fáradtak voltunk, hisz a szabadban a két nap több volt, mint tartalmas. Akár a programokat, akár az érzelmek változását tekintjük. Fene se gondolta volna, hogy egy nap talán nem gyűlölni fogom Zaynt. Viszont, mikor nem játszotta a bunkó seggfejt, nagyon normális srác volt - és értelmes!
El lehetett vele beszélgetni a legkülönb dolgokról, és volt hozzá neki is megjegyzése. A srác intelligenciája lenyűgöző volt. És mikor érzelmekről volt szó, akkor is megállta a helyét. Bár ő maga nem igazán mutatta ki azokat, mikor kezelni kellett őket, ott volt, és remekül helyt állt.
Szemmel láthatólag pedig nagyon jól érezte magát egy olyan buliban, ahol alig ismert valakit.
Én pedig remekül meg tudtam figyelni az arcokat, akik most Gildeon buliján táncoltak vagy éppen beszélgettek önfeledten. Én a pultnál támaszkodtam, nem igazán vetettem bele magam az eszeveszett partizás örömeibe, viszont igencsak értékeltem a kezemben lévő sört, ami nagyon is jól esett akkor.
- Niall? Niall Horan? - hallottam meg egy kíváncsi hangot, mire megfordultam, és két - igencsak közismert - srácot láttam magam előtt.
- Ed Sheeran és Harry Styles? - nyitottam nagyra a szemeim, a program egyik legtehetségesebb párosa épp előttem állt.
- Milyen jó megismerni téged! - ölelt meg a göndör gyorsan és szorosan, én pedig nyikkantam egyet a meglepettségemben. Elvégre az egyik kedvenc énekesem megölelt! Ed kicsit szolidabb volt, ő csak a kezem rázta meg barátságosan, amit mosolyogva fogadtam.
- Aki a bulit tartja, a szótlan srác...Ő a te gitárosod, igaz? - nézett rám Harry a kíváncsi íriszeivel, amire egy könnyed bólintás volt a válasz. - Ha tudnád, hogy mennyire örülök, amiért most végre minden felhajtás nélkül találkozunk! - sóhajtott, viszont minden bizonnyal szórakoztatta az értetlen fejem.
- Nagyon sok ideje meg szerettelek volna már ismerni. Imádom az albumod! Ha valami bajom van, egyszerűen csaj berakom, és megnyugszom - magyarázta, én pedig döbbenten, ám boldogan hallgattam. Hihetetlen érzés, mikor olyan ismer el a munkádban, akire felnézel.
- Én ilyenkor Ed + albumát veszem elő - mosolyogtam, mire a vörös hajú meglepetten felhúzta a szemöldökét.
- Nocsak, egy rajongó? - mosolyodott el, én pedig játékos grimaszt vágtam.
- Ugyan, dehogy. Még hogy rajongó? Ne is viccelj ezzel! Még, hogy...oké, lebuktam. Olyasmi - vigyorodtam el, mire mind a ketten felnevettek. Kellett némi idő, hogy a kedélyek lenyugodjanak.
- Mi vezetett rá, hogy beszállj ebbe? Elvégre a melegek jogaiért harcolunk - kérdezte Ed komolyan, de csak azután válaszoltam, miután mind arrébb vonultunk a lépcsőhöz, ami el volt kerítve a nappalitól, ahol mindenki táncolt. Itt a zene se szólt olyan hangosan. Leültünk a lépcső fokaira, és így folytattuk a beszélgetést.
- A menedzserem ötlete volt - vallottam be. - Először nem vonzott a dolog, de lassan megbarátkoztam a gondolattal - vontam végül vállat.
- Ne és ti?
- Én tulajdonképpen biszex vagyok, így részben a saját magam miatt is küzdök - mondta Harry, mire meglepetten szusszantottam. Csak elvigyorodott erre, de nem reagált máshogy.
- Nekem pár barátom meleg, és többször láttam őket kórházban, mint szerettem volna, így gondoltam miért ne? Jobb, ha van valaki, aki elfogadja őket és segít nekik - válaszolt Ed a kérdésemre, én pedig megértően bólintottam.
- Viszont ki a te partnered? - vonta össze a szemöldökét Harry.
- Zayn Malik.
- És jól kijöttök?- A kérdés, amit Ed feltett ugyancsak meglepett. Mármint, mikor ez elkezdődött, rávágtam volna, hogy nem, mert egy balfasz, most viszont akármerről közelítettem meg a dolgot, csak azt tudtam mondani, hogy jól érzem magam vele.
- Igen, szeretjük egymás társaságát, így együtt dolgoznunk is könnyű - bólintottam lassan, megfontoltan. Tudtam, hogy Zaynben is elindult valami folyamat, amiért pedig nagyon hálás voltam, mert nem akartam ezt az egészet rémálomként megélni. Örültem, hogy képesek voltunk normál emberek módjára beszélgetni, majd végül barátokká válni. Bár nem volt még ez annyira szoros, igencsak illékonynak bizonyult, mégis...jó volt vele lenni, ezt tudtam.
- Hé, Ni, merre vagy? A buli nem itt van - érkezett meg a témánk főszereplője, akinek a pillantása csak később tévedt a baszélgető partnereimre. - Hm, Harry és Ed - ismerte fel őket, és kezet nyújtott nekik. Magamban puffogtam egy sort, hogy velük nem egy bunkó paraszt, mint velem volt, és el is szórakoztattam magam ezzel, míg ők beszélgetni kezdtek.
- Szóval Zayn... Mit gondolsz, van okod örülni, hogy benne vagy a programban? - vonta fel Ed a szemöldökét. Megint meglepett, hogy mennyivel máshonnan közelíti meg ezt az egészet, mint Harry vagy én, de Zayn nem igazán volt megszeppenve a kérdéstől.
- Már csak Rich miatt megéri - mosolyodott végül el, mire Harry már nyitotta is a száját, hogy megkérdezze, kiről van szó, de belevágtam.
- Rich a menedzserem.
- Meg hát, egyetlen egy szerencsém van, hogy a partnerem tehetséges - mondta végül, én pedig meglepetten pillantottam fel az álló alakjára. Ő volt ma a második, aki a szavaival elismert, pedig nem vártam. Csak viszonoztam a mosolyát, és különös érzés teljesedett ki a mellkasomban. Na, de persze nem bántam! Jó érzés volt.
- M,ázlisták. Harry olyan bűn rossz, hogy képtelenek vagyunk haladni. A hangja pocsék. - Látni lehetett ám Eden, hogy csak szórakozik, mi pedig csak elmosolyodtunk a göndörke heves reakcióján, hogy megvédje a büszkeségét, és védekezzen a hangjára kapott megjegyzés miatt.
Zayn csak mosolygott, én viszont kuncogtam a másik kettő veszekedésén, és felpillantva Zaynre mindketten tudtuk, hogy itt az idő lelépni. Felhúzott a lépcső negyedik fokáról, és óvatosan eloldalaztunk.
- Hé, van kedved táncolni? - kapta el Zaynt egy festett hajú lány, aki valljuk be, elragadóan nézett ki. A sminkje tökéletes volt, és a ruha, amit magán viselt, egyszerűen dögös volt. Amennyire tudtam, ő is énekes, méghozzá egy lánybandában. Perrie, ha jól tudom a nevét. Zayn kérdőn pillantott rám, én viszont csak biccentettem, hogy menjen csak, én elvagyok nélküle. Nem kellett neki kétszer mondani, már ment is, hogy belevesse magát a táncoló tömegbe. Kicsit nehéz szívvel ugyan, de mentem, hogy leüljek. A pult, ahonnan indultam, üresen hevert, így leültem, és a kezembe vettem egy üveg sört. Jobb volt ez így nekem. A pult, a sör és én. A lehető legnagyobb boldogságban.