11.rész ~ Niall

Sziasztok!
A múlt hét ugyan kimaradt, de most itt vagyok. Rövid lett, de egyszerűen annyi minden folyik az életemben, hogy képtelenség most ezt összeegyeztetnem. Így is jobb lett ez a rész, mint vártam.
Nagyon örülünk Keade-el, amiért itt vagytok, nekünk ez nagyon szuper.
Köszönjük nektek! :)

xoxo Lora  

Sose azt mondom, amit valójában szeretnék. Igen, Zaynnek van a legszebb szeme a Földön, de mégis, én egészen mást szerettem volna. Talán magamhoz húzni, és megcsókolni, ahogy azt egy férfinak illik. Ámde, valami nem stimmelt.
Az elmúlt órákban akarva-akaratlanul is magam elé képzeltem, milyen is lehetne egy kapcsolatban az én duettpartneremmel. Igen, férfi. Igen, jómagam is férfi vagyok. De hát ez ellen küzdünk, nem igaz? Az ellen, hogy más is ilyen gyorsan, ilyen határozottan utasítsa el ezt az egészet. Hát nem az ellenkezőjét kéne tennem; elfogadnom?
De a belénk táplált gondolatok, gondolkozásmód csak nem szökik ki a fejünkből ilyen gyorsan. Ezért választottam valami más megoldást: mondok valami igazat, amitől bár hülyének tűnök, nem gondolja azt teljesen, hogy belezúgtam. Csak egy kicsit. Várjunk csak?! Miket is beszélek!? Nem, nem zúgtam bele! Ez olyan elcsépelt...
Inkább csak megláttam benne valami olyat, amit észre se vehettem addig, míg elvakultan gyűlöltem őt.
Arra számítottam, hogy elvigyorodik, esetlen elneveti magát a komoly, mégis tartalmilag humoros megjegyzésemen, de nem; esze ágában sem volt megtörni ezt a kialakult légkört, helyette egy kicsit közelebb mozdult, tekintetét egy pillanatra se vette le a szememről.
- Nem vetekedhet a tiéddel, Ni. - Azzal pedig ajka az enyémet érintette. Hogy gyors volt-e? Igen. Időm sem volt felfogni, már vége is volt. Zayn nem menekült el, mint ahogy azt én tettem volna. Ő maradt, s a szemembe nézve figyelte a rezdüléseket, hogy vajon mit is lépek erre. Igazából, a bensőmben olyan káosz alakult ki, hogy lehetetlenség volt ott, helyben kibogarászni az érzelmeket.
Így nem is mondtam semmit, csak meredtem Zayn szemeibe. Nem utasítottam el, viszont el se fogadtam a közeledését. Mit kéne tennem? Mit kéne mondanom?
Ahogy meghallottuk Rich lépteit, kicsit hátrébb mozdultunk egymástól. Ösztönös mozdulat volt, de úgy érzem, csak hálás lehetek a menedzseremnek, amiért megmentett ezzel ebből a kínos szituációból.
- Fiúk, kérlek lassan menjetek aludni, mert holnap nem fogunk békén hagyni titeket. A hangotok még nem passzol annyira. Egy kicsit rá kell erre dolgoznunk, rendben? - közölte, de tekintete egy ideig még köztünk cikázott. Természetesen észrevette, hogy nem minden tökéletes most. Csak bólintottunk, ő pedig egy sóhajtással elment.
Óvatosan rápillantottam Zaynre, aki zsebre tette a kezét, és úgy meredt rám. Egy picit elidőztem az ajkán, felidézve a röpke puszinknak az emlékét. Többet szerettem volna. Ennél sokkal-sokkal többet.
De nem tudhattam, hogy ő mit akar. Így egy sóhajtással elfordultam, és visszamentem a szobába.
Bedőlve a puha ágyba, könnyedén elhelyezkedtem, és meredtem a falra, ami mellettem helyezkedett el. Hallottam, hogy Zayn ugyanezt teszi, és csend borul a szobára.
Meg akartam ezt törni, nem volt ez jó. Nem volt kellemes csönd, amiben adni is lehetett volna.
- Nem szeretném, ha azt hinnéd, nem volt...jó, amit odakint csináltál - mondtam halkan, remélve, hogy Zayn már mélyen alszik. Valahol pedig mégis azt szerettem volna, hogy meghallja, amit mondok.
- Akkor miért nem akartad a folytatást? - jött a még halkabb felelet, mire lehunytam a szemem, a szívem pedig indokolatlanul is nagyot dobbant.
- Én... zavart vagyok. Nem tudom, hogy mit akarok - mondtam, és kicsit mocorogni kezdtem, hogy felé nézhessek. Ő is engem figyelt, én pedig igyekeztem erőltetni a szemem, hogy a sötétben is jól lássam őt.
- Te sem lehetsz egészen biztos benne - mondtam, ő pedig felnézve a plafonra bólintott. Ő is zavart volt, tudtam jól.
- Mert nem tudom, hogy működhetne-e ez az egész, ha mindketten úgy akarnánk. - Hangja borzongatóan mély volt, de nagyon tetszett, így lehunytam a szemem, és hallgattam.
- Mert férfiak vagyunk? - kérdeztem.
- Mert bármikor találhatnál valaki jobbat - vágta rá. Ez nem fért össze a fejemben. Igazából, valahol hülyeségnek tartottam mindezt. Találnék jobbat? Nézett már ez a srác tükörbe!?
Elmerengtem, mert egy lemondó sóhajjal elfordult, és feljebb húzta magán a takarót.
Talán úgy értette, hogy a hallgatásom beleegyezés.
- De ez butaság, Z - mondtam halkan, szinte hitetlenül. Hogy gondolhat ilyet? - Ha egyszer vége lenne, az nem azért történne, mert én találnék mást - mondtam teljes meggyőződéssel, ő pedig szusszantott egyet, jelezve, hogy megértette. De nem hitte el.
- A legjobb lesz, ha szólsz, ha egyszer úgy döntesz, neked is megéri ez az egész - mormogta, én pedig elhúztam a számat. Választás elé állít? Nagyon úgy néz ki.
- Rendben - mondtam, s én is úgy döntöttem, hogy itt a ideje az alvásnak. Ezzel merültem álomba. Hogy minden rajtam áll.