3. rész ~ Niall

Hali, srácok! :)
Itt vagyok, hoztam a részt, bár tudom, késő van. De itt van, s remélem, hogy tetszeni fog. A részeimbe igyekszek némi humort is belevinni, remélem, hogy ez érzékelhető. A megjegyzéseket szívesen várjuk, és nagyon köszönjük a feliratkozókat! :)

xoxo Lora

  

Zayn hűvös volt, fagyos. Annyi év után ő még nem bocsátotta meg nekem azt a bugyuta festményt? Ostobaság. Elvégre ő lenne az idősebb, vagy mi. Félig felháborodottan, félig szórakozottan felhorkantottam, majd visszamentem Rich-hez és a többiekhez.
- Na, milyen a srác? Ismerted már korábbról? - kérdezte lazán, fogva a pezsgőjét, amit könnyedén húzott le. Hogy miért, fogalmam sincs.
- Ahha, Greg egyik legjobb barátja volt. Utál, mert kb. 15 évesen egy focilabdával eltaláltam egy festményét - vontam vállat.
- Ezért? Hülye a tag - csóválta a fejét Mark, ő ennyivel letudta a dolgot.
- Hány éves? - kérdezte Gildeon, ő talán a részletekre is kíváncsi volt.
- 25? Fogalmam sincs. - Nem érdekel, tettem volna hozzá, de nem akartam bunkó lenni. Annyira. - Jól énekel? Igen? Akar énekelni? Igen. Akkor megcsináljuk mindezt anélkül, hogy jóban lennék - legyintettem, Rich pedig szórakozottan bólintott.
- Nem, a srác nem utál. Csak kell egy ürügy, amivel azt mondhatja, utál. Valójában nem veled van baja, hanem mással. Talán Gregre haragszik, és rajtad vezeti le.
- Komolyan, Rich? Már pszichológus is vagy?! - röhögtem ki, nem is gondolva rá, hogy talán van némi igazság a szavaiban. Nem, biztosan utál. Ennyi. Mikor Rich hazavitt, ők is bejöttek hozzám. A házam nem is lehetett volna rumlisabb, de ilyen ez, ha négy férfi szétgányolja azt.
Imádtam őket, de tény, hogy a házam disznóól volt.
- Fiúk, segítsetek takarítani! - csaptam össze a kezem, de a választ akkor tudtam, mikor a kérés(utasítás!) még csak a fejemben volt.
- Menj már, Ni...Béna vagy! - tudta le Mark, én pedig megforgattam a szemem, s azt a bizonyos nemzetközi jelzést mutattam neki, mire vigyorba szaladt a szája. Így magam álltam neki, ha már más nem segített rajtam. Gildeon csak egy sóhajtást hallatott, de beállt segíteni, mire küldtem neki egy játékos puszit, amire csak elfintorodott, s eljátszotta, hogy elkapja, s kidobja az ablakon. Haha, kedves.
A másnap nem mondanám, hogy felhőtlenül boldog volt, sőt!
Mikor bementünk a stúdióba, ahol a pár hétben mi fogunk majd végig dolgozni, nem lennék képes azt mondani, hogy minden simán ment. Kilencre mentünk a többiekkel, hisz ez lett megbeszélve. Vártunk egy kicsit, bár nyilvánvaló volt, hogy Zayn késik. Eltelt negyed, majd fél óra, de semmi. Tényleg, még csak híre sem volt Zayn közeledtének. Idegesen fújtattam, mikor Rich telefonjára nem válaszolt a hölgy, akinek a telefonszáma meg volt adva, miszerint ő a menedzsernő. Semmi.
De fél 12-kor őfelsége is megérkezett. Kényelmesen, nyugodtan, mintha csak ő tenne szívességet nekünk.
- Kilenc óta itt várunk rád, te marha! - kiáltottam rá durván, kicsit sem rejtettem el az ellenszenvemet. Nem érdekelt, hogy ott van a zenekar, meg a rövid hajú nő is, aki mellesleg megtanulhatná a telefon rendeltetésszerű használatát...
- Dolgom volt - vont vállat, s úgy vette le a pulóverét, mint aki már most megizzadt volna, s épp csak egy rövid szünetet tartana.
- Nekünk is dolgunk van itt, szóval hálás lennék, ha néznéd a kibaszott órádat - morogtam még rá, s a srácok pontosan tudták, hogy mennyire ki vagyok akadva, tekintve, hogy nem szoktam így beszélni.
- Nem érdekelsz, hogy mennyit pattogsz, oké? - nézett le rám lesajnálóan, ami miatt esküszöm hogy én lettem volna a világ legboldogabb embere, ha adhattam volna neki egy pacsit. Erősen. Egy székkel. Ami lehetőség szerint vasból van. - Van egy saját rendszerem, és aszerint dolgozom. Ennyi - lökte nekem, amire már Rich is épp közbeszólt volna valamit a védelmemben, de a rövid hajú nő Zayn karjára helyezte a kezét.
- Zayn, egy kicsit fogd vissza magad, rendben? - Hangja figyelmeztető, de kedves volt. - Legközelebb időben érkezünk - mosolygott végül ránk, mi pedig ezzel valamennyire megelégedtünk, bár egy ideig csak morgolódtunk még. Egy bólintás után megmutattuk Zaynnek a már előre felvett dalt, amit együtt kell előadnunk, valamint a dalszöveget is a kezébe nyomtuk, azzal, hogy nézegesse, s tanulja meg minél előbb. Húzta a száját, de tudtuk, hogy könyörögni nem fogunk. Rich elment kajáért, a srácok is pihenőt tartottak, de a nő - mint megtudtuk, Charlotte - inkább a közelben maradt, mert sejthető volt, hogy Zayn és én hamarosan szétszedjük egymást.
- Tudod, ez lehet a sors fintora - húzódott keserű grimaszba az arcom, ahogy egy lépcső szerű emelvényen ültem.

 - Nekem mondod? Az élet a nyakamba akasztott egy gyereket. Megint! - ivott bele az üvegébe, ujjai az egyik gitár zsinorjával játszódtak, nem is igazán nekem beszélt, nemtörődöm volt a stílusa. 

- Aki itt gyerekes, az te vagy, Zayn! Már nem az a labdázó tizenéves vagyok, aki VÉLETLENÜL tönkretette a firkálmányod! - vágtam oda neki, csak hogy jelezzem, hiába idősebb mint én, legalább egy durcás kisfiúhoz tudnám hasonlítani, akinek nyuszi alakú nyalóka helyett kenguru formájút adtak. 

- Véletlen, mi? - vonta fel a szemöldökét lekezelőjen, mire tényleg felment a pumpa bennem.
-Nőj fel!

 -Taknyos - jegyezte meg, mint akit már lefárasztott ez a beszélgetés. Utáltam ezt a srácot. Mindennél jobban. 

- Nem hiszem el... Erről beszéltem. Azt hittem, egy érett férfival vehetek részt ebben, erre kit kapok? Mr. Tökéletesen Gyerekes Malikot - tártam szét a kezem, mintegy jelezve, hogy ez van, de nem örülök neki.
- Ne merj még egyszer így hívni!

-Úgy hívlak, ahogy akar..

- Itt meg mi folyik? - Rich épp most ért vissza, egyből bejött a hangos, dühös szavakra, amiket egymás fejéhez vágtunk. Fegyelmet követelő tekintete megállásra kényszerített mindkettőnket, mi pedig idegesen fordultunk el, s mentünk a dolgunkra.

A feszültség ellenére, mikor visszahallgattam az eddigieket, rá kellett jönnöm, hogy elképesztően jól szólunk együtt. Kellemes fekvése van közösen a hangunknak, bár érezhetően lehet még csiszolni rajta mindkettőnknek. 

El kell oda jutnunk, hogy a hangunk természetes legyen egymás mellett, mert most halljuk rajta, hogy ez nem az igazi, még nagyon nem. Oda még hosszú az út. Előbb talán egymás mellet is tudni kéne úgy lenni, hogy nem akarjuk egy kanál vízben megfojtani a másikat. Vagy nem nyerünk, s a programnak abszolút sincs semmi értelme. Ehhez viszont két fél kell.