6. rész ~ Zayn

Sziasztok! Boldog új évet előre is! :)

Megérkeztem a hatodik résszel, amit Zayn szemszögéből

olvashattok. ☺Túl sok minden nem történik benne, de remélem, 

hogy azért valamennyire elnyeri a tetszéseteket :)

Jó olvasást, élvezzétek ki a maradék szünetet! 

Kaede. xx

----------------------------------------

 - Mit gondolsz, Zayn? Meg tudsz verni biliárdban?

 - Nem vagyok egy nagy játékos, de ebben azért ellenfélnek számítok!

Magabiztosan fogadtam Mark-tól a kihívó pillantást, majd miután mindannyian elhelyezkedtünk, neki álltunk játszani. Furcsa érzés volt – már régóta nem kommunikáltam senkivel a menedzsernőmön kívül ennyire közvetlenül. Jó érzés volt végre újra... felszabadultabbnak lenni. S amikor a tekintetem összetalálkozott egy bizonyos kékkel, a szám akaratlanul is mosolyra görbült, akárcsak az övé

 – talán minden kezd végre sínen haladni...

 Igazándiból, örültem, hogy – hiába utálom ezt így mondani, azonban ez az igazság – megjött az eszem. És hogy ennek mi is volt az oka? Őszintén? Nem tudom, ahogy mostanában semmit sem. Viszont amikor láttam, mennyire elvette a kedvét a két napos "egybe zárásunk", ráébredtem, hogy igen, változtatni kell, nekem kell változtatnom a kapcsolatunkon. Így ha titkon is, de reménykedni kezdtem olyan néhány percért, amikor nincs ott rajtunk kívül senki, ám ezt megakadályozta a hirtelen elrohanása és a bátorságom, ami csak azért sem akart előmerészkedni. Az egész úton, mi az erdőben lévő hotelig vitt, megbeszéltem magammal, hogy még ma megpróbálok levágni néhány tüskét az ismeretségünket birtokló rózsáról. Talán, így is nézhetjük: mert ki tudja, lehet, egy igazán jó kapcsolatunk lenne, azonban a természetem egy részéből adódóan felszínesen elutasítom mindezt. 

 Amikor megláttam Niall-t, hogy elhagyja az épületet, ignorálva Joey kérdő tekintetét siettem utána. Azonban egy gyengéd kar még az ajtó előtt elkapott. 

 - Zayn? Ugye nem készülsz semmiféle butaságot csinálni?

 - Nem – ingattam meg a fejem, belenézve a rám mindig nővéri gondoskodással pillantó zöld szempárba – Csak jóvá szeretném tenni azt, amit évekkel ezelőtt elrontottam.

Még láttam a Jo arcán megjelenő boldog mosolyt, de én már mélyen elmerülve a gondolataimban baktattam a zöld sűrűbe. Régen rengeteget jártam erdőkbe, vagy bármi, csendes és nyugodt helyekre. Segítettek kitisztítani a fejem és átgondolni a dolgokat. Sokszor zárkóztam el az emberek elől, azt hiszem, mindig is szükségem volt egy bizonyos számú egyedüllétre. Mostanra már ez csökkent; a munkámból adódóan nincs időm és nem is tehetem, hogy szó nélkül elvonulok. Ez hiányzik... – azonban itt van nekem Joey; és ha nem is mindent, de bátran beszélek meg vele bármit. 

A zöld uralma mögül lassan, ámde kivehetően rajzolódott ki egy ismerős, szőke kobak. Egy másodpercre megtorpantam, majd mély levegőt véve lépdeltem halkan felé. A fejembe egy alig észlelhető pillanatra furcsa dolog mászott be; a levelek között átbújó napfény érdekesen pihent meg a fiún, már-már fénykoronát illesztve világos tincsei köré. Hirtelen másnak tűnt... – ezt azonban, mintha nem létező gondolatfoszlány lenne, figyelembe sem vettem, úgy állva meg a fa mellett, minek kényelmesen dőlt neki. 

 Valamit motyogott magában, de nem értettem, így erőt véve magamon, kimondtam.

 - Ne haragudj. 

Azt hittem, nem fog megbocsájtani, mégis, mindez után egy friss békekötéssel gyalogoltunk vissza a többiekhez. Boldog voltam, beismertem; egyfajta melegség öntött el belülről, nagyon örültem, hogy többé nem kell ellenségként tekintenem a fiatalabb srácra. De hát... az egész végig csak rajtam állt, nem?! 

Miután meguntuk a biliárdozást (amiben körülbelül kétszer megkíséreltük eltörni a szemben lévő kis asztalon álló virágos vázát), úgy döntöttünk, jobb, ha mindenki megkeresi a saját szobáját. Bár még nem volt túl késő, körülbelül nyolc, fél kilenc lehetett, kicsit fáradtnak éreztem magam. A szobába beesve álltam neki előhalászni az alvó ruhámat, mi egy alsónadrágból és fehér pólóból állt. Megfogtam a tusfürdőt is, majd besiettem a fürdőbe. Szerettem volna sietni, bár mindig örömmel ragadtam be legalább fél órákra, idegen helyeken viszont nem igazán akaródzott elhúzódni a zuhanyzás. A meleg víz alatt jól esett elgondolkodni, sokszor születtek már filozófíkus és világmegváltó terveim, de mire kiléptem a szőnyegre, az összes könnyűszerrel elpárolgott. Így lemondva a bölcsészkarról ugrottam bele a ruhámba immáron szárazon, és egy alapos fogmosás után visszatértem a fürdővel összekötött szobába. 

 - Szabad a pálya – mosolyogtam rá az ágyán épp merengő Niall-re, ki a hangomra felkapta a fejét, s viszonozva a gesztusom látott neki ugyanannak a procedúrának, mint én. 

Levágtam magam az ágyra, s karomat a fejem alá téve hunytam le a szemem. Te jó ég... tényleg megcsináltam! Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, s az elkövetkezendő percekben csak azon járt a fejem, hogy... hogy valószínűleg alkalmam lesz megismerni a legjobb barátom öccsét, akit öt éve önző módon lenéztem. De ennek most már vége. Elkezdtünk egy újabb fejezetet, egy olyat, ami végre nem egy méregbe mártott tollal lesz a lapokra vetve.   

 - Nem is játszol rosszul. Mármint a biliárdban.

Oldalra fordultam, amint fülembe szökött egy ismerős hang. Niall szintén lehuppant az ágyára, majd a telefonját elővéve kezdett nézegetni valamit; mígnem tekintete az enyémre talált. 

 - Hát, kösz... Te sem panaszkodhatsz – mosolyodtam el szégyenlősen, megszakítva a szemkontaktust. Sosem tudtam könnyen fogadni, ha megdicsértek, elismertek valamiben... Ilyenkor nem tudtam, mit kellene felelnem az illetőnek. Egy ideig még el-elbámultuk a falat, majd néhány perc után leoltottuk a villanyt. Furcsa volt... Régóta nem aludtam együtt senkivel sem, semmilyen értelemben, és az, hogy valaki egészen más lélegzeteit is visszhangozta a szoba, egyfajta különös érzést keltett bennem. Hosszabb folyamat volt megszoknom dolgokat, erre azonban most nem lesz időnk, tekintve, hogy a holnapi nap lesz itt az utolsó; azután reggel megyünk vissza, és folytatjuk a stúdiózást; mindössze utálatosság nélkül, ezúttal. 

 - Zayn?

Egy bátortalant hang törte meg a csendet; s hiába volt halk, tökéletesen hallottam, bár ezt tán a csend által minden neszre kiéleződött hallásom tette. A másik oldalamra fordultam, hogy valamelyest ráláthassak Niall arcára. Túl sok fényt nem birtokolt a helyiség, ámde arra éppen elegendőnek bizonyult, hogy kivehessem az arckifejezést, mi az előbb felhangzó suttogásához nagyon is illett: még nem láttam őt ennyire... bizonytalannak. Váratlanul elém ugrott egy kép, egy kép róla, tizenöt éves kisfiúként; amikor kiabálni kezdtem vele...

Mintha ugyanaz a kék szempár kutatna magyarázat után.

 - I-igen? 

 - Miért... miért gyűlölsz, vagy legalábbis gyűlöltél ennyire? Valóban a... rajz miatt? 

Felsóhajtottam, lehunyt szemekkel keresve egy megfelelő válasz után; de, nem volt. Nem volt rendes magyarázatom.

 - Niall, én... Az igazság az, hogy még magam sem tudom – féltem, hogy remeg a hangom. Életünkben ez a második normális beszélgetésünk; mi van, ha ezt is elrontom valahogy? – Nem tudom, miért bántam veled annyira igazságtalanul. Ne hibáztasd magad, az én hülyeségem volt az egész! Még csak okom sem volt rá... A rajzosat pedig hamar megbocsájtottam, csupán nem akartam bevallani. Egy önző idióta vagyok, ne haragudj. 

 - Örülök, hogy már nem ellenségeskedünk. Köszönöm Zayn, tényleg. sokat jelent, hogy nem utálattal kell belépnem a stúdióba.

 - Eszedbe ne jusson bocsánatot kérni! Nincs miért – ingattam meg a fejem – Azt hittem, nem fogsz megbocsájtani.

Haloványan elmosolyodott, majd felkuncogva húzta magára még jobban a takarót. Igazán… aranyos volt... – ilyet viszont nem mondok. 

 - Megmondom őszintén, elgondolkoztattál. Viszont kinek van szüksége egy folyton veszekedő párosra? Mint egy rossz házaspár.

Felkuncogtam szavaira, boldogan fogadva a tényt, hogy annyi idő után sikerült együtt nevetnünk. Néhány percig csendben maradtunk, aztán Niall egyszer csak megszólalt.

 - Gildeon tart egy kis bulit jövő hét szombaton.

 - A csendes gitáros srác?

 - Aha. Lenne kedved eljönni?

Meglepetten kerekedtek el a szemeim. Nem hittem el... Miért hívna meg egy buliba? Főleg mindazok után, ahogy viselkedtem vele? 

 - K-komolyan? De hát miért?

 - Gondoltam, ez is egy jó előre lépés lenne – vont vállat, ámde a kedves mosoly nem akart eltűnni szája szegletéből. 

Nem jártam gyakran partizni, de, ... nem bírtam visszautasítani. Már csak azért is, hogy ez működjön köztünk, hálásan bólintottam egy igent. Túl kedves... Meg lehet, forral valamit ellenem – gondolkodtam el, ám ezt hamar ki is töröltem a fejemből. 

 Az álom lassan kezdett magával ragadni; egy mondatot azonban még elcsíptem.

 - Talán, még nagyon is jóban lehetünk, Zayn. 

Magamban bólintva értettem ezzel egyet – minden rendben lesz. Most már igen.